Új felvételek erősítik a Nixon-paranoiát
2011. augusztus 1. 09:08
Megfélemlítés, a sajtó szisztematikus gyűlölete, és egy speciális elnöki akciócsoport létrehozása is szerepel azokban az emlékeztetőkben, amelyek titkosítását a múlt héten oldotta fel a Nixon Elnöki Könyvtár.
Korábban
Mondhatunk, amit akarunk: Nixon a 20. század egyik legemblematikusabb politikusa. Amikor pedig azt hinnénk, hogy már mindent tudunk róla, hirtelen új információk tömkelege zúdulhat a nyakunkba. Így volt ez a múlt héten is, amikor az egykori elnök örökségét gondozó könyvtár újabb felvételek tucatjait oldotta fel a titkosítás alól.
Mindebből kiderül, hogy Nixon már a Watergate-botrány előtt is megszállottan kereste, hogy ki mindenki lehet ellenséges vele szemben. Az 1970-ben, kabinetfőnöke, Bob Haldeman számára készített emlékeztetőkből egy olyan terv is körvonalazódik, miszerint a vezető egy kizárólag az elnök céljait szolgáló, támadásra és védekezésre felállítandó csoport megalakítását akarta elérni – szerencsére sikertelenül.
Emellett az elnök szerint a sajtószoba sokkal nagyobb volt a Fehér Házban, mint amire valójában szükség lehet, és azt is határozottan leszögezte, hogy be kell fejezni az információk kiszivárogtatását a sajtónak, akik semmilyen pozitív dolgot nem tudnak hozzátenni elnökségéhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap