Kétezer éves gyilkosság után nyomoznak Olaszországban
2011. október 10. 15:03 MTI
Hármas gyilkosságra derült fény egy olaszországi ásatáson; a kétezer éves bűntényben megindult a rendőrségi nyomozás.
Korábban
Egy autókereskedés alapjait ásták Modenában, amikor három ókori csontváz került elő. A régészek szerint az áldozatok az i.e. 1 és az i.sz. 2. század közötti időszakban vesztették életüket - számolt be a Gazzetta di Modena helyi napilap. Három 16-30 közötti férfi maradványáról van szó, akik erőszakos halált haltak.
Az ásatást vezető Donato Labate régész a sajtónak hangsúlyozta, hogy rendkívüli leletekről van szó, mivel az áldozatoknak testrészei hiányoznak. Az egyik férfinak mindkét lábát levágták - a csontokon jól látszik, hogy éles szerszámmal hajtották végre a csonkítást. Egyelőre nincs magyarázat arra, miért vágták le a testrészeket.
Itáliában még sohasem került elő ilyen csontváz: a rómaiak ugyanis a halottakat elégették - hangoztatta Labate. Elmondta, hogy a halálra ítélt bűnözőknek az ókori Itáliában a fejét vágták le és tették ki közszemlére. Ebben az esetben is büntetést vagy kivégzést lehet feltételezni, mivel a három férfi egyike hátrakötött kézzel halt meg.
Akármi is történt, a hatóságokat a gyilkosság elévülése sem tántorította el attól, hogy vizsgálatot indítsanak. Az ügyben Emilia Romagna tartományi székhelye, Parma csendőrségének helyszínelő csoportja nyomoz. Máris arra a következtetésre jutottak, hogy nem kizárható, a három ókori áldozat klánok közötti leszámolásban vesztette életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap