Képregény készült Fidel Castróról
2011. augusztus 1. 11:01 MTI
Képregényt rajzoltak Fidel Castróról, Kuba egykori vezetőjéről Németországban; az alkotó hangsúlyozza, hogy nem akart állást foglalni sem a sokat vitatott politikus mellett, sem pedig ellene.
Korábban
A Castro című képregény Reinhard Kleist munkája. "A célom az volt, hogy bemutassam a forradalmat és Castrót. Hogy milyen ember, honnan jön, milyen a személyisége. De beszélni akartam azokról a nehézségekről is, amelyeket a forradalom szült, például a művészek szerepéről és a sajtó szabadságának korlátozásáról".
Kleist úgy fogalmazott, Fidel Castro "nagyon különbözik másoktól", ezért érdekes, miként lett a forradalom vezetője, "mi van a szakáll és az egyenruha mögött". Emellett ábrázolni akarta azt az erőt és szépséget is, ami minden forradalomban megvan, példaként említve az arab forradalmi tavaszt. "A gondok később jelentkeznek, amikor eljön a hatalommal való bánás ideje" - mondta a rajzoló.
A Castro története a havannai repülőtéren kezdődik 1958 októberében. Ekkor érkezik Kubába Karl Mertens, a kíváncsiságtól fűtött újságíró. Célja, hogy interjút készítsen egy fiatal forradalmárral, a Sierra Maestra mélyén meghúzódó hevenyészett csapatok vezetőjével, akinek neve Fidel Castro. A kubai társadalom gondjaival könnyű azonosulni, de Castróval nem - fogalmazott Kleist.
A szerző 2008-ban több hetet töltött Kubában, bejárta a szigetet, ennek az útnak az eredménye Havanna című munkája. "A könyv a külföldit mutatja be, aki ellátogat az övétől eltérő országba, majd visszatér a kiváltságos európai szabadságba" - írta le művét, amely megalapozta a Castro című képregényt.
A kubai forradalom vezéralakjáról, a szigetországot évtizedekig uraló politikusról szóló alkotás Reinhard Kleist második életrajzi munkája. A német művész a Johnny Cash amerikai zenészlegendáról szóló I See a Darkness című kötettel tette le névjegyét. Jelenleg egy zsidó bokszolóról, Hertzko Haftról készül képregényt rajzolni. Haft úgy élte túl a koncentrációs tábort, hogy más foglyok ellen kellett kiállnia. Kleist ezután újraszerkeszti régi sorozatát, a Berlinoir című sztorit, amely berlini vámpírokról szól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap