Bronzkori mészárlás nyomait találták meg egy német folyóparton
2011. május 25. 09:52
A legrégibb bronzkori csatamezőt találhatták meg Észak-Németországban. A feltárást végző német régészcsapat vezetője szerint vélhetően még csak a leletek töredékét áshatták ki.
Korábban
A Németországban előkerült emberi maradványok egy nagy bronzkori csata bizonyítékai lehetnek - vélik a szakemberek. A Tollensee völgyben folyó 2008-as ásatások során még bunkósbotokat, és lovaktól származó maradványokat is találták. A leletek a becslések szerint i. e. 1200 körülről származhatnak.
Az Antiquity hasábjain megjelent tanulmány alapjait a 2008-as ásatások, és az azonos nevű folyó medrében elvégzett vizsgálatok képezik, amikor körülbelül 100 emberi test - többségében fiatal férfi - maradványait találták meg. Dr. Harald Lübke, a németországi székhelyű Balti és Skandináv Régészeti Központ munkatársa szerint a leletek talán az egyik legkorábbi csata bizonyítékai. A német régész feltevését erősíti, hogy a sérülések és a fegyverek az áldozatok gyors és hirtelen halálára utalnak, valamint az a körülmény is ezt valószínűsíti, hogy a testek nem normális úton lettek kerültek a földbe, és semmilyen temetkezési melléklet sincs a közelükben.
Az emberi maradványok között köleses értrendre utaló nyomokat is találtak. A köles fogyasztása akkoriban a mai Észak-Németország területén nem volt általános, így feltételezhető az is, hogy a tömegsírba a támadók kerülhettek. Egy sziléziai jegyeket mutató bronztűt is találtak, ami délkeleti kapcsolatokat valószínűsít.
A kutatók szerint a testek egy részét a folyóba vethették, amely a homokzátonyra sodorhatta őket. Lübke szerint ezért a Tollenseen felfelé haladva több leletet is találhatnak még.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap