Sepsiszentgyörgyön maradhat Gábor Áron ágyúja
2011. március 8. 14:12 MTI
Végleg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban maradhat Gábor Áron eredeti ágyúja. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik jelképének számító ágyút a bukaresti Országos Történelmi Múzeumtól egy évvel ezelőtt kapta kölcsön a Székely Nemzeti Múzeum.
Korábban
Az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak nyilatkozva Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy ezen a héten Sepsiszentgyörgyre érkezik a Gábor Áron ágyújának elhelyezésében illetékes romániai Nemzeti Történelmi Múzeum főigazgatója. Ernest Oberlander-Tarnaveanu háromnapos szakmai konferencián vesz részt a háromszéki városban, és ez alkalommal véglegesítik az ágyú átadását is.
A 370 kilogrammos ágyú évtizedekig a bukaresti Országos Történelmi Múzeum pincéjében tárolták. Az elmúlt egy évben a Székelyföld számos múzeumában láthatta a közönség. Vargha Mihály szerint az általa igazgatott múzeumban már a 2010. március 12-i kiállítás-megnyitón ötszázan voltak kíváncsiak rá, és azt követően sem lankadt az érdeklődés iránta, eddig mintegy négyezren nézték meg a székelyek számára különösen nagy jelentőségű műtárgyat.
Kovászna megyében még Kézdivásárhelyen is kiállították az ágyút; ott kétezren tekintették meg, és Baróton is kiemelkedő volt az érdeklődés iránta. A múzeumigazgató szerint Gábor Áron ágyúja olyan személyeket is a múzeumba csalogatott, akik soha nem jártak ott, vagy évtizedekig nem keresték fel az intézményt. Az ágyúkiállítások mellett aláírásgyűjtő akciót szerveztek, hogy az ágyút "otthon", a Székelyföldön tartsák. Most úgy tűnik, sikerül elérni ezt.
A szabadságharc idején Gábor Áron az első két vaságyúját az erdővidéki Bodvajon öntötte, majd székely harangokból Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen bronzágyúkat készített. A több mint hetven ágyúból csupán egy került elő, ezt 1906-ban a kézdivásárhelyi Rudolf-kórház udvarán végzett csatornázási munkálatok alkalmával találták meg. 1923-ban kiállították a Székely Nemzeti Múzeumban, majd 1971-ben, amikor a bukaresti Nemzeti Történelmi Múzeum megalakult, több tárggyal együtt a fővárosba szállították. Gábor Áron ágyúja a székelyföldi körút előtt legutóbb 25 évvel ezelőtt volt megtekinthető a román fővárosban, utána az alagsorba került.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.