Kiállítással emlékeznek Kennedy beiktatására
2011. január 11. 08:15
Különleges tárlattal emlékezik John F. Kennedy 50 évvel ezelőtti, 1961. január 20-i beiktatására az egykori elnök politikai örökségét gondozó könyvtár és múzeum.
Korábban
A fél évszázaddal ezelőtt, fagyos hidegben megtartott beiktatást idézi fel a John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeum legújabb kiállítása, ahol olyan, korábban sosem látott tárgyakat is kiállítanak, mint például a politikus által a szabadban viselt fekete kalap és barna kesztyű, illetve Jacqueline Kennedy estélyi ruhája is.
Stacey Bredhoff, a múzeum kurátora szerint mindez azért is fontos, mert JFK nem csak amiatt aggódott, hogy miről szóljon a beszéde, hanem hogy mit viseljen aznap. Mivel ez volt az első közszereplése az Egyesült Államok elnökeként, nagyon ügyelt arra, hogy azt a képet sugározza, amit elvártak tőle.
A tárlaton bemutatásra kerülő fotókon Lyndon Johnson alelnök és felesége, Earl Warren, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Harry Truman korábbi elnök és Edith Bolling Wilson, Woodrow Wilson egykori elnök özvegye is felismerhető. Bemutatják Leonard Bernstein beiktatásra írt darabjának kottáját, és Hemingway gratuláló levelét is, aki a tévében látta az eseményt, és aki szerint „nagyszerű, hogy egy bátor elnököt választottak egy mind az ország, mind a világ számára kemény korban”.
A kiállításon nyomon követhető az elnök útja a Fehér Házig, ahogy a bemutatott beszédekből az is kiderül, milyen párhuzamot látott Kennedy önmaga és Abraham Lincoln között, és hogy szerinte mennyiben hasonlítanak a rá váró kihívások azokra, mint amelyek az 1600-as években a puritán telepeseket fogadták.
A Passing the Torch - the Inauguration of John F. Kennedy című kiállítás nyár végéig lesz látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap