Kihalás fenyegeti az ősi görög nyelv legközelebbi rokonát
2011. január 6. 13:22 The Independent
Északnyugat-Törökországban, a Fekete-tenger partjai közelében egy olyan rurális társadalom él a világtól teljesen elzárva, amely a kihalt ősi görög nyelvhez hasonló dialektusban beszél.
Korábban
A nyelvet mindössze ötezer ember beszéli, a kutatók azonban meg vannak róla győződve, hogy ez állhat a legközelebb az ókori görögök által használt nyelvhez, s általa betekintést nyerhetünk Szókratész és Platón dialektusába, s megismerhetjük evolúciós fejlődését.
A közösség a törökországi Trabzon (Trapezund), az egykori pontusi birodalom központja mellett él, azon a görög kolónián, ahol az argonauták is megvetették a lábukat, mikor az aranygyapjú nyomába eredtek a kis-ázsiai Kolkhiszba való utazásuk során, de a terület egyben a misztikus női harcosok, az amazonok főhadiszállása is volt.
A nyelvészek szerint a pontuszi görög egyik változata, a romeyka strukturális hasonlóságokat mutat az ősi göröggel, sőt, a két dialektus szókincse között átfedés is van. „A romeyka számtalan olyan nyelvtani jellegzetességet tartalmaz, ami az ősi görög nyelv felépítéséhez járult hozzá, s amelyek a modern nyelvből szinte teljesen kivesztek” – mondta el Ioanna Szitaridou, a Cambridge-i Egyetem filológusa. „A főnévi igenév az összes ma használt görög dialektusból hiányzik. A romeyka nemcsak ezt őrizte meg, hanem ennek olyan furcsa alakjai is megtalálhatók benne, amit korábban nem sikerült megfigyelni” – tette hozzá.
A romeykát beszélő falusiak a földrajzi és kulturális izoláció jeleit is magukon viselik. Csak a legritkább esetben házasodnak a közösségen kívül, s egy különleges hangszerrel (törökül kemenje, görögül lyra) érdekes hangzású népzenét játszanak. „Csak egy olyan férfiról van tudomásom, aki nem a faluban talált magának párt” – mondta el Sitaridou, majd így folytatta: „A zene nagyon egyedi, semmi mással nem téveszthető össze”.
Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a romeykát beszélők a Fekete-tenger mentén ezer évvel ezelőtt élt görögök egyenes ági leszármazottjai, de az is elképzelhető, hogy a görög nyelv elsajátítására kényszerített bennszülött törzsekkel rokoníthatók. A közösség hithű muzulmán, tagjai ezért maradhattak az 1923-as lausanne-i egyezség után is Törökország területén, miután a két ország egy kétmillió főt – keresztényeket és muzulmánokat egyaránt – érintő lakosságcseréről állapodott meg.
Az elkövetkező kutatások feladata az lesz, hogy megvizsgálják, hogyan fejlődött a pontusi görög az évszázadok során – vallják a nyelvészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.