Ismeretlen nyelvet azonosítottak Indiában
2010. október 6. 17:35 National Geographic News, MTI
Korábban nem ismert nyelvet azonosítottak a kihalóban lévő nyelveket kutatva tudósok India egy eldugott részén, a most megismert korót már csak nyolcszázan beszélik.
Korábban
A szubkontinens északkeleti részén beszélt nyelv egy családba tartozik a tibetivel és a burmaival - számoltak be az oregoni élő nyelvek intézetének, a pennsylvaniai Swarthmore Főiskolának, valamint az indiai Rancsi Egyetemnek a szakértői.
Az intézmények összesen három kutatója a National Geographic támogatásával indult kutatóútra, és az indiai kormány különleges engedélyére is szüksége volt, hogy ellátogathasson az ország Kínával és Bhutánnal határos területére, Arunácsal Pradés államba. A szakemberek itt bukkantak rá a koro nyelvet beszélő emberekre, javarészt idősekre. "Olyan dologra találtunk, amely vége felé járt, eltűnőben volt" - írta közleményében Gregoriy Anderson, az egyik kutató. "Ha még mondjuk tíz évet vártunk volna az úttal, lehet, hogy már nem találkozunk a nyelvet beszélő ekkora közösséggel" - jegyezte meg.
A himalájai vidék földműves és állattartó lakói két ismert, és rendkívül hasonló nyelven, az akán és a midzsin beszélnek, a nyelvészek azonban ismeretlen szavakra is figyelmesek lettek, ezekről kiderült, hogy a koro nyelvhez tartoznak.
"Nem kellett sokáig töprengenünk azon, hogy felismerjük, minden tekintetben nagy eltérések mutatkoznak" - fejtegette David Harrison pennsylvaniai kutató. Míg a disznót aka nyelven a vo szócskával írják le, addig a korót beszélők a lele szót használják. A korónak emellett egyedülálló nyelvtana is van. A tudósok végül arra a megállapításra jutottak, hogy az aka és a koro nem is különbözhetne jobban egymástól. A kutatás során az az elgondolás vert gyökeret, hogy a koro kialakulása talán a rabszolga-kereskedelemhez köthető.
A kutatóút és a feltérképezés összegzése a The Last Speakers címen jelent meg könyv formájában. A szakértők közül Harrison évek óta számol be a kihalóban lévő nyelvek helyzetéről. Becslései szerint a világon kéthetente tűnik el egy nyelv. Sokat már csak idősek beszélnek, számos nyelvet - így a korót is - pedig soha nem írtak le vagy jegyeztek fel. Harrison közel hétezer nyelvet tart számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap