Fotópályázat a kastélyban: átadták a díjakat
2010. szeptember 23. 14:53
Vasárnap került sor a Gödöllői Királyi Kastélyban a műemlékem.hu-val közös fotópályázat díjátadójára. A négy győztes alkotás a díszlépcső mellett kapott jó néhány hétre helyet.
Korábban
A Vadásznap ünnepélyes megnyitója keretében a Díszteremben adta át Révész T. Mihály, a kastély igazgatója a díjakat a Gödöllői Királyi Kastély és a műemlékem.hu közös fotópályázata nyerteseinek (a helyszínen hárman vették át az örökbelépőt, amely, korlátlan számú belépésre jogosítja a jövőben a nyertest a műemlékegyüttesbe).
„Mivel ez már a második ilyen pályázat volt, hagyományt teremtettünk, amelyet folytatni kell” - mondta el a műemlékem.hu-nak Révész T. Mihály (az első közös pályázatra január végén került sor). A kastélyigazgató így megerősítette korábbi ígéretét, miszerint jövő év elején újra megnyitják a kastélyt – ezúttal az adigra megújuló lovardát és barokk istállót – az amatőr fotósok előtt.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a lovarda és az istálló felújítását egy nappal a fotópályázat után, augusztus 30-án kezdték el. A helyreállítási munkálatokkal ugyancsak sietniük kell, hiszen 2011 januárjától Magyarország tölti be az unió soros elnöki tisztét és a kastély tárgyalási-, reprezentációs helyszín lesz. A harmadik közös fotópályázatra így abban a néhány napban kerülhet sor, amikor a felújítás már lezárul, de az európai politikusok és kíséretük még nem veszik ideiglenesen birtokukra a tereket.
A mostani pályázaton a kategóriájában győztes négy alkotást ismét kiállították a kastélyban, a tradíciónak megfelelően a Díszlépcsőnél láthatja őket a látogatók serege.
Képek a díjátadóról és kiállított fotókról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.