Csaknem elkészült a nádasdladányi kastély homlokzatának felújítása
2010. szeptember 15. 12:23 MTI
Kilencvenöt százalékban elkészült a nádasdladányi Nádasdy kastély homlokzat-felújítása; a beruházás a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg.
Korábban
A 250 millió forint összköltségű projekt keretében kijavították, pótolták a homlokzatot ékesítő eredeti kődíszeket, rendbe hozták a csatornát, az erkélyt, a külső vízelvezető- és csatornarendszert, valamint a tetőszerkezetet - mondta el Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója. Az 1738-ban barokk stílusban emelt, majd 1876-ban Tudor stílusban átépített kastélyt a kulturális örökség napjai keretében most hétvégén a látogatók is megtekinthetik.
A Nádasdy család korabeli angol és skót kastélyok mintájára épült rezidenciája - az 1945-ben történt államosítást követő különféle hasznosítást követően - 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága vagyonkezelésébe. Hasznosítási terve 1994-ben készült el, majd megkezdődött a felújítás. Elsőként mentesítették az épületet a gombafertőzéstől, felújították a tetőzetét, visszakerült helyére a kastély sarokbástyája, és megmentették a pusztulástól az Ősök csarnokának és a könyvtárnak a díszes asztalosmunkáit.
Részlegesen helyreállították az ebédlőt, a nagy- és kis szalont, a biliárdszobát, megkezdődött a kastély termeinek korabeli bútorokkal berendezése, és visszakerült eredeti helyére a Nádasdy család értékes könyv- és képgyűjteményének egy része is. Tervezik a még hiányzó, és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött képek visszahelyezését, illetve a hiányzók pótlását, valamint szeretnék befejezni a díszes könyvtár felújítását, és visszajuttatni az onnan elszármazott könyvek többségét.
Az épület és a hozzátartozó 25 hektáros park felújítására, fenntartására eddig mintegy 1,5 milliárd forintot költöttek. A kastély ma a magyar állam tulajdonából ki nem adható műemlék, kezelője a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. Falai között Nádasdy Akadémia elnevezéssel a környezetvédelem és a művészetek támogatására szellemi műhelyt hozott létre és működtet a Nádasdy Alapítvány, amely az elmúlt években számos kulturális rendezvényt, szimpóziumot szervezett, kiállítást rendezett, és ezt a tevékenységét a jövőben is folytatja.
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága jövő tavaszra érdekes és nagyszabású kiállítás megnyitását tervezi a kastély egyik úrnője, Zichy Erzsébet emlékére. A tárlat egyike lesz annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében a Füzérradványon és Eszterházán az ottani kastély úrnőire is emlékeznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.