Vészhelyzetben a norvég örökségvédelem
2008. július 11. 10:56
Norvégiában évente több ezer régészeti és kulturális örökségi helyszín veszik el mindörökre az építkezéseknek és a mezőgazdasági beruházásoknak köszönhetően.
Korábban
Kerti pihenőhely egy temetődombon |
Vannak persze olyan esetek is, amikor nincs emberi mulasztás, vagy rosszindulat a háttérben, és egyszerűen csak a szabályok közti kiskapuk megtalálása vagy a természetes erózió teszi meg a hatását. Amikor pedig a legtöbb esetben a szakértőket kihívják, már nincs mit tenni: a maradványok megmentése mellett büntetni sem nagyon tudnak, hiszen a pénzbírságok nagyon alacsonyak, a börtönbüntetés pedig fel sem merül a hasonló esetekben.
A közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a régészek és örökségvédők is igen nagy nyomás alatt állnak, hiszen mind a magán, mind az állami beruházók inkább megsemmisítik a leleteket, minthogy leálljanak az építkezésekkel, és vállalják a feltárások költségeit is. A legtöbben abban reménykednek, hogy úgysem buknak le, míg mások azzal védekeznek, hogy nem tudták, mit tesznek tönkre.
A Norvég Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság ezért azon dolgozik, hogy a szabályozások megváltoztatásával 2020-ra minimalizálhatják majd a hasonló veszteségeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.