Norvég támogatással újul meg a Nádasdy-kastély homlokzata
2009. november 15. 16:12 MTI
A Norvég Civil Alap támogatásával kezdődött meg a nádasdladányi Nádasdy-kastély homlokzatának felújítása. A támogatás megszerzéséhez szükséges önrész biztosítását a kulturális tárca, a Nádasdy Alapítvány és a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának összefogása tette lehetővé - hangsúlyozta Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a beruházásról tartott sajtótájékoztatón.
Korábban
A részletekről a projekt menedzsere, Kacskovics Fruzsina elmondta: a beruházás 250 millió forintos költségének 90 százalékát a Norvég Alaptól elnyert támogatás biztosítja, amelyet a kastélyban működő Nádasdy Alapítvány nyert el a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága segítségével. A pályázati önrészhez az oktatási és kulturális tárca javaslatára a Nemzeti Kulturális Alap nyújtott 20 millió forint támogatást, a még hiányzó 5 millió forintot pedig a Nádasdy Alapítvány biztosította.
A Nádasdy családnak az 1873-tól az 1880-as évek elejéig, a korabeli angol és skót kastélyok mintájára épült rezidenciája - az 1945-ben történt államosítást követő többféle hasznosítás után- 1993-ban került a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vagyonkezelésébe. Hasznosítási terve 1994-ben készült el, majd megkezdődött a felújítás. Elsőként mentesítették az épületet a gombafertőzéstől, felújították a tetőzetét, visszahelyezték helyére a kastély sarokbástyáját, megmentették az Ősök csarnoka és a könyvtár díszes asztalosmunkáit.
Részlegesen helyreállították az ebédlőt, a nagy és kis szalont, a biliárdszobát, s megtörtént az épület gépészeti felújítása is. Hozzáláttak a kastély termeinek korabeli bútorokkal való berendezéséhez, s visszakerült helyére a Nádasdy család értékes könyv- és képgyűjteményének egy része is.
A Nádasdy Alapítvány kezdeményezésére a kastély ma a magyar állam tulajdonából ki nem adható műemlék, kezelője a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. Az épület és a 25 hektáros park felújítására, fenntartására eddig mintegy 1,5 milliárd forintot költöttek. A sajtótájékoztatón Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója a műemlékek felújításával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a civil szervezetek fontos szerepük van a támogatások megszerzésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.