Hitler nem volt árja
2010. augusztus 24. 16:39 MTI
Egy belga újságíró megvizsgáltatta Hitler rokonainak DNS-ét, és arra az eredményre jutott, hogy az egykori náci vezér genetikai térképe szerint ősei berberek, szomáliaiak, sőt, akár askenázi zsidók is lehettek, de legkevésbé németek.
Korábban
Jean-Paul Mulders a belga Knack hetilapban tette közzé kutatásai meglepő eredményét. Ezek szerint a megvizsgált Hitler-rokonok nagy azonosságot mutatnak a kromoszómák hét fő haplocsoportjából az E1b1b-vel, amely meglehetősen ritka Nyugat-Európában.
Amiből az is következik, hogy ezzel az eredménnyel Adolf Hitler aligha lett volna boldog. Az általa "árja" fajnak kikiáltott germánokkal szemben a náci diktátornak nagy valószínűséggel sokkal több köze lehetett egykoron Afrikához. Haplocsoportja a görögök és szicíliaiak 20 százalékában, az észak-afrikaiaknak viszont 50-80 százalékában van jelen. A szóban forgó kromoszómák a leggyakrabban marokkói berberek, szomáliaiak, sőt, askenázi zsidók között fordulnak elő - utóbbiak közül minden második ehhez a haplocsoporthoz tartozik.
A Knack által megszólaltatott Ronny Decorte, a Leuveni Egyetem genetika szakértője szerint "a mai tudomány szerint nincsenek rasszok. A fajelmélet +übermensche+ nem létezik, tehát az ehhez kapcsolódó +tökéletes faj kitenyésztése+ csupán a fantázia terméke." Hitler valószínűleg - mondja a tudós - maga is egy olyan népcsoporthoz tartozott, amelyet lenézett.
Mulders korábban felkutatta Hitler Ausztriában és az Egyesült Államokban élő apai ágú rokonait, hogy leszámoljon azzal a mítosszal, miszerint Hitlernek az első világháború idején gyereke született volna egy bizonyos francia fiatal nőtől. Eközben többen is érdeklődtek nála Hitler genetikai származásáról. Az újságírónak sikerült megszereznie az osztrák rokontól egy cigarettacsikket, a Long Islandon élőtől egy szalvétát. Ezek alapján tudták elemezni az apától a fiúra öröklődő Y-kromoszómákat. Az amerikai azonos volt az osztrákkal, és végső soron Hitler is ehhez a haplocsoporthoz tartozott.
A Knack magazin bejelentette, hogy ezek után az orosz kormányhoz fordul, hogy engedélyezzék egy német bunkerből származó állkapocs megvizsgálását, amelyről feltételezik, hogy az öngyilkosságot elkövető Hitleré volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap