2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Muszlim sírokat romboltak Jeruzsálemben

2010. augusztus 11. 13:57 MTI

Több tucat sírt romboltak le izraeli buldózerek Nyugat-Jeruzsálemben egy régi muzulmán temetőben - közölte az Izraeli Iszlám Mozgalom.

Az izraeli arabokat tömörítő szervezet szerint "a megszálló erők" hétfő éjjel behatoltak a 12. századi temetőbe, és buldózerekkel leromboltak mintegy 200, nemrég felújított sírkövet a városvezetés rendelete alapján. Mahmúd Abu Atta, a mozgalom al-Aksza Alapítványának képviselője újságíróknak elmondta, hogy a buldózerek kedden napközben is folytatták a rombolást. Az illetékes bíróság elutasította azt a kérvényt, hogy függesszék fel a munkát. A francia hírügynökség nem tudott kapcsolatba lépni az ügyben a jeruzsálemi önkormányzat szóvivőjével, egy rendőrségi szóvivő viszont megígérte, hogy a rendőrség foglalkozik az üggyel.

Az általában csak Mamillának hívott Maman Allah nevű temetőben számos szúfi szent nyugszik. A temető azon a területen fekszik a főleg zsidók lakta városrészben, ahol a Simon Wiesenthal Központ fel akar építeni egy ahhoz hasonló oktatási intézetet, mint amilyen a központ Los Angeles-i székhelyén már működik. Ennek az oktatási intézménynek a neve azonos lesz a Los Angeles-iével: a Tolerancia Múzeuma. Az építkezés terve felháborítja az izraeli arabokat, és nyugtalanságot vált ki az izraeli zsidók egy részéből is.

Az intézet építésének munkálatait öt évvel ezelőtt kezdték el. Az izraeli legfelsőbb bíróság egy idő után elrendelte a munkálatok felfüggesztését, de később engedélyt adott arra, hogy tavaly januárban folytassák azokat. Az építtetők szerint a terület legnagyobb része már több évtized óta autóparkoló.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár