2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Picasso-Klee találkozó Bernben

2010. július 6. 14:31 MTI

Pablo Picasso és Paul Klee képeit párhuzamba állító tárlat nyílt a svájci fővárosban. A modern művészet két kortársának géniuszát egyesítő kiállítás további érdekessége, hogy először hozta össze az egykori mesterek örököseit.

A 20. század legbefolyásosabb művészei között számon tartott Picasso és Klee mindössze kétszer találkoztak. Először akkor, amikor Klee (1879-1940) művészek egy csoportjával 1933-ban ellátogatott a tetterős spanyol festőművész párizsi műtermébe. A második találkozó négy évvel később volt, amikor Picasso (1881-1973) kereste fel töprengő német-svájci kollégáját a svájci fővárosban, Bernben.

Több mint 70 évvel később a berni Zentrum Paul Klee múzeum jóvoltából a két mester most ismét találkozik művein keresztül. A Klee meets Picasso (Klee találkozik Picassóval) című kiállításon több mint 180 alkotásuk látható szeptember 26-ig a svájci fővárosban. A múzeum nemcsak a művekkel próbál párhuzamot vonni a két festő között, de a néhai mesterek fiát és unokáját is találkozóra hívta, hogy eltűnődjenek nagy elődeik művészi kapcsolatán.

"A kiállítás valamiféle folytatása Pablo Picasso és Paul Klee találkozójának" - mondta lelkesen az egyik örökös, Alexander Klee, a nagyapja nevét viselő alapítvány elnöke. A 70 éves Alexander Klee és Claude Picasso, a termékeny spanyol festő és szobrász fia még soha nem találkoztak, pedig nem laknak messze egymástól Svájc berni régiójában. Akárcsak híres elődeiknek, akikhez külsőre feltűnően hasonlítanak, nekik is számos közös időtöltésük van, például a fotózás és a művészeti örökségük iránti rajongás.

Az 1947-ben született Claude Picasso szerint a kiállítás "ideális, a művészettörténészek álma". "Monumentális projekt, a művészettörténet nagy pillanata" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a tárlat "egy szerelmi balettra" emlékezteti. "Brutális, de hallatlanul izgalmas" - toldotta meg, miközben elbűvölten nézte a két modern mester műveit.

Már azelőtt, hogy találkoztak volna, az idősebb Klee és Picasso festőként nemcsak hasonló művészeti mozgalmakhoz - a kubizmushoz, az expresszionizmushoz és a szürrealizmushoz - vonzódott, de hasonló témákat is dolgoztak fel. Picasso La Buveuse Assoupie (A szendergő ivó nő) és Klee Empfindsame Jungfrau mit das Massliebchen (Érzelgős hajadon margarétával) című képein közös a téma, a forma és a perspektíva.

Klee, aki épphogy idősebb volt, nem titkolta Picasso munkája iránti nagyrabecsülését, és ezt nyíltan ki is fejezte az Hommage to Picasso (Tisztelgés Picasso előtt) című 1914-es, foltmozaikszerű, földszínű absztrakt képével. A svájci festő, miközben átvette Picasso irányzatteremtő stílusának egyes elemeit, távolságot is tartott tőle, a csodálat és az irónia között ingadozva. Naiv gyerekrajzokra emlékeztető Urchs-grafikái egy hatalmas bikáról Picasso drámai Minótaurosz-ábrázolásainak párjai, viszont több portréjában lágyítja azokat az aszimmetrikus vonásokat és metsző tekinteteket, amelyeket Picasso még az absztrakt keretei között maradva is különösen kedvelt.

A Lány korsókkal (Girl with Pitchers, 1910) című olajfestményén Klee modelljét kék vagy kékes árnyalatú négyszögekkel jeleníti meg, de arca felismerhető. Picasso szürke-bézs Femme avec Mandoline (Nő mandolinnal) című kubista képén a formák felbomlanak. A két mester leszármazottai nem mennek bele abba a vitába, hogy ki hatott kire. "Klee tele volt iróniával, de Picasso munkásságát nagyon komolyan vette. Úgy tartják, egy kicsit félt Picasso hatásától" - mondta Alexander Klee.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár