A soha nem használt magyar nagycímer nyomában

Altenburger Gusztáv (1841-1895) Budapest város hivatalnokaként dolgozott, ám a heraldika iránt érdeklődő közönség az egyik legjelentősebb 19. századi heraldikusként tartja számon. Számos műve közül az 1885-ben megjelent Magyarország címertára a legjelentősebb. A Magyar Országos Levéltárban található hagyatékának legkutatottabb része a magyarországi települések pecsét- és bélyegzőlenyomatait, valamint címerkivágatait tartalmazó tétel.

Kevésbé ismert dolog, hogy 1874-ben ő tervezte meg a Magyar Állami címert – középcímert – , melyet az uralkodó 1874. február 9-én szentesített.

A kiegyezés után 1868-ban Fiuménak Magyarországhoz csatolása szükségessé tette a magyar állami címer módosítását, ezért a Képviselőház „az államcímer hibátlan alakjának meghatározására” országos bizottságot küldött ki, melynek Horváth Mihály és Henszelmann Imre által írt jelentése megjelent a Századok 1872. évfolyam 96–101. oldalán. A bizottság címertervét a hivatkozott szám 101–106. oldalán bírálta Altenburger, akinek legfőbb kifogása az volt, hogy Fiume kétfejű sast ábrázoló címere a címer közepére kerülne és ezt sokan szívpajzsnak, vagy főcímernek tekintenék.

Végül az Altenburger által készített tervet fogadta el az uralkodó 1874-ben, mely annyiban különbözik a kiegyezés után szentesített címertől, hogy alsó ékként jelenik meg benne Fiume címere, egyéb tekintetben teljesen hasonló, tehát a szívpajzsban Magyarország, az 1. mezőben Dalmácia, a 2. mezőben Horvátország, a 3. mezőben Szlavónia, a 4. mezőben Erdély címere található.

Az ezt követő időkben a kis- és középcímerek ábrázolása, egyes elemei és azok összetétele tekintetében olyan zavar uralkodott el, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök a 3755/1895. ME számú rendelettel szükségesnek látta rendezni a kis- és középcímer ábrázolásának kérdését. 1915. október 10-én az uralkodó szentesítette az új állami kis- és középcímert, mely alapján a Minisztertanács október 27-én tartott ülés 2. napirendi pontjaként elfogadta a 3970/1915. ME számú rendeletet mely oly módon változtatta meg a középcímert, hogy az alsó éket ketté osztotta, annak jobb felébe Bosznia-Hercegovina, bal felébe Fiume címere került. A hivatkozott rendelet 11 §-a az állami nagycímer kérdését elnapolta.

A címerterv érdekessége, hogy számos magyarországi népcsoport címerét is tartalmazza, de külön említésre méltó, hogy 34–40. számú címerek közt olyan területek – például 36. Galícia, 37. Lemberg (ez utóbbi a vázlatban nincs feloldva) – címereit is tartalmazza, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia joghatósága alatt álltak, éppen ezért nem véletlen, hogy komolyan nem merült fel ennek a címertervnek a törvénybe iktatása. Sajnos a címerterv keletkezési idejét az iratanyag alapján nem tudjuk pontosabban meghatározni, vélhetőleg 1868 és 1895 (a szerző halála) közt keletkezhetett és napjainkban a történészek számára csak mint heraldikai kuriózum tarthat számot érdeklődésre.

Az eredeti cikk a MOL oldalán

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig