Térfotón Szent László hermája
2010. június 24. 10:08
A Szent Korona és a Szent Jobb után Magyarország harmadik legfontosabb, kiemelt nemzeti ereklyéje Szent László hermája, amelyet a török kiűzése óta őriznek a győri székesegyházban - írja a műemlékem.hu.
Korábban
I. (Szent) László király 1095. július 29-én halt meg Nyitrán. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd a nagyváradi monostor elkészülte után vitték át a testét ide valószínűleg 1116-ban. A források szerint a váradi sírnál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a „lovagkirály” nyughelye.
Szentté avatására 1192-ben került sor: ekkor felnyitották, majd átépítették a sírt, s a hajdani uralkodó fejét leválasztották a testéről, majd egy mellszobor alakú ereklyetartóban (hermában) a sír fölött helyezték el. A sírra tették Szent László kürtjét és csatabárdját is, ám ezek elvesztek a középkor folyamán.
Csaknem megsemmisült a koponyaereklye is 1406-ban, amikor leégett a nagyváradi székesegyház. A korábbi, fából készült herma elpusztult, a koponya azonban épen maradt. Az ezt követő években (a Szent Lászlót eszményének tartó, szintén Nagyváradra temetkező Zsigmond uralkodása alatt) készült el a ma látható herma: a koponyacsontot pedig (egy kis rész kivételével, hogy megérinthető legyen) ezüsttel borították be. A herma maga a középkori ötvösművészet egyik kiemelkedő remeke.
A tizenötödik század végén az állkapcsot leválasztották az ereklyéről, s Bolognába vitték. A herma a Báthori család kincstárába került, innen Naprághy Demeter a fejedelem kancellárja, későbbi veszprémi, majd győri püspök vitte el, aki Prágában restauráltatta. A hermát a török kiűzéséig az ausztriai Borostyánkő várában őrizték, innen került Győrbe. A nagyváradi székesegyház 1775-ben kapott a nyakszirtcsontból egy darabot, ami ott szintén egy díszes ereklyetartóba került.
A cikk folytatása és TÉRFOTÓ-galéria a győri székesegyházról és Szent László hermájáról: járd be virtuálisan a helyszínt!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap