Titokzatos gyűjtő kollekciója az Alföldi Galériában
2010. május 27. 08:07
Egy titokzatos műgyűjtő, a kalandos életutat befutott Wiener Tibor kollekciójából nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az értékes gyűjtemény több darabja hosszú ideig egy rákospalotai pincében várta sorsa jobbra fordulását. A nagyközönség most először láthatja együtt a néhai görögkeleti lelkész és műgyűjtő Wiener Tibor különleges gyűjteményét.
Korábban
A kollekció és a tárlat része Czimra Gyula kilenc alkotása is. Az 1966-ban elhunyt Czimra mára az egyik legkeresettebb alkotó lett a magyar műkincspiacon. A „városi legenda” szerint a festőművész életében nem adott el egyetlen művet sem. A Czimra-művek Wienerhez valószínűleg csereként kerülhettek. Wiener Tibor, a szakemberek feltételezése szerint, néprajzi tárgyakat adhatott a régi népélet tárgyi kultúrája iránt érdeklődő festőnek.
A különleges Wiener-gyűjteményből több mint ötven alkotást tekinthet meg most a nagyközönség. A már említett legendás Czimra-festményeken kívül találkozhatnak az érdeklődők Barcsay Jenő, Kmetty János, Bene Géza, Hanna Mela, Kádár Béla és Klie Zoltán műveivel is.
Wiener Tibor apai ágon francia, anyai ágon régi magyar családból származott. Kánonjogi doktorátusát 1915-ben Bécsben szerezte, ott végezte teológiai tanulmányait is. Lelkészként Kunszentmiklóson, Soroksáron, Szegváron, Kiskunmajsán, Kecskeméten, Csongrádon és Rákospalotán is szolgált. 1925-ben érkezett Vásárhelyre, ő lett a helyi görögkeleti egyház papja.
Wiener néprajzi és képzőművészeti gyűjteménye a harmincas években országos hírű volt, sokan látogatták. Többek közt Radnóti Miklósnak, Erdei Ferencnek mutathatta be a kollekciót. Radnóti egyetlen vásárhelyi látogatása idején, 1935 májusában a görögkeleti templom műkincseivel is megismerkedett.
A műgyűjtő családját a második háború elől külföldre menekítette, ő pedig gyűjteményével Rákospalotára menekült. 1962-ben Amerikába utazott családja után, de az ottani életmód számára elfogadhatatlan lévén, 1964-ben visszatért, és a gödöllői szociális otthon lakójaként halt meg 1978-ban.
A hetvenes években a most kiállított alkotások egy része egy rákospalotai pincében került elhelyezésre, ami jelentősen rontott a művek állagán. Dömötör János, néhai vásárhelyi múzeumigazgató évekig tartó kutatómunkájának és a megfelelő hatóságoknál kifejtett erőfeszítéseinek eredményeként ezek a képzőművészeti alkotások végül 1989-ben kerültek a Tornyai János Múzeum gyűjteményébe.
A Wiener-gyűjtemény alkotásait július 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők az Alföldi Galériában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.