Iszlám kincsek Berlinben
2010. március 18. 08:43 MTI
Az iszlám művészet több mint ezer évét felölelő Aga Khan-gyűjteménynek, a világ egyik legnagyobb és legértékesebb kollekciójának több mint 200 kincse most először látható szerdától a német fővárosban.
Korábban
Festmények, rajzok, kerámiák és fametszetek engednek bepillantást annak az iszlám kultúrának a gazdagságába, amely a 8. századtól a 18. századig az Ibériai-félszigettől és az észak-afrikai Maghreb térségtől Kínáig terjedt. A gyűjtemény tulajdonosa Karim Aga Khan IV., az iszmaili síiták spirituális vezetője, akit Mohammed próféta egyenes ági leszármazottjának tartanak. A műremekek június 6-ig tekinthetők meg a berlini Martin-Gropius-Bauban.
Az egész kollekció 2013-tól a kanadai Torontóba költözik, ahol a Maki Fuhimiko japán építész tervezte új Aga Khan Múzeumban kap majd helyet. A műkincseket kiállították már Londonban, Párizsban, Lisszabonban és Madridban, de a berlini mostanáig a legnagyobb tárlat a szervezők szerint.
A legértékesebb kiállítási tárgyak között vannak Firdauszí perzsa költő Sáhnáme (Királyok könyve) hősi eposzának lapjai, egy mongol selyemdamaszt palást a 13. századból és a "Kék Korán" dupla oldala a 9. századból. Megcsodálható a tárlaton az Ibn Szína (Avicenna) filozófus és orvos jegyezte Orvoslás kánonjának legrégebbi ismert arab kézirata is. A kánont ötszáz éven át alapműként és kézikönyvként forgatták az európai doktorok.
A tárlat egyik szekciója, Az Isten szava Korán-kéziratokat, valamint a mekkai zarándoklattal vagy az iszlám miszticizmussal foglalkozó tárgyakat vonultat fel. Az utazók útja pedig kalandozásra csábítja a látogatókat az iszlám világban, al-Andalúsztól (Andalúziától), az Ibériai-félsziget muzulmán részétől a magreb országokon és Szicílián, Egyiptomon, Konstantinápolyon, Damaszkuszon, Bagdadon át Perzsiába és Közép-Ázsiába, egészen az indiai Mogul Birodalomig.
Horst Köhler német elnök a kiállítás ünnepélyes megnyitóján reményének adott hangot, hogy a bemutatott mesterművek "hozzájárulnak a kultúrák közötti párbeszédhez".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.