Angyal figyelte az Hagia Sophia látogatóit
2009. július 27. 08:06 MTI
Angyalarcot ábrázoló mozaikra bukkantak a munkások az isztambuli Hagia Sophia, az építészet egyik csodájának tartott hajdani bizánci ortodox bazilika restaurálása során.
Korábban
A rendkívüli leletről pénteken számolt be az isztambuli kulturális és idegenforgalmi hivatal vezetője, aki elmondta, hogy az eddig rejtve maradt angyalmozaik jó állapotban került elő a fém- és vakolatburkolat alól, és közben már egy második angyalarc feltárását is megkezdték.
Konstantinápoly (Isztambul középkori elnevezése) 1453-ban az oszmán birodalom fennhatósága alá került, s a mecsetté alakított bazilika mozaikképeit bevakolták, mivel az iszlám tiltja az emberábrázolást. A bizánci építészet remekét 1935-ben múzeummá változtatták, s abban az időben több mozaikot is kibontottak a vakolat alól.
A két angyal mozaikképéről tudomásuk volt - mondta el a hivatal vezetője -, mivel azokról beszámolt két svájci építész, akik a 19. század közepén a szultán megrendelésére felújítási munkákat végeztek a mecseten. Ám a képeket ismét bevakolták, s azóta nem kerültek elő.
Az Hagia Sophiához évente sok ezer turista zarándokol el, és hírességek is gyakran megfordulnak kupolái alatt. Legutóbb Barack Obama amerikai elnök látogatta meg áprilisi török útja alkalmával, de elődje, Bill Clinton is kíváncsi volt rá, és 2006-os keresztény emlékeket érintő zarándoklata során XVI. Benedek pápa is megtekintette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.