Arab felirat árulkodik a középkori Jeruzsálem mindennapjairól
2010. február 18. 09:12 MTI
Egy díszes márványtáblán lévő arab felirat, amelyre Jeruzsálem Óvárosában bukkantak, betekintést enged abba, hogy milyen lehetett a település élete a 10. században, muszlim uralom alatt.
Korábban
A 10 centiméterszer 10 centiméteres, fehér márványtáblára másfél méterre a padlózat alatt bukkantak egy felújításra váró házban. A tulajdonos a törvényeknek megfelelően ugyanis kihívta a régészeket leletmentő feltárások elvégzésére, így került elő a tábla.
A feliratot Mose Saron, a Héber Egyetem professzora fejtette meg, aki szerint 910-ből, al-Muktadir kalifa (908-932) majd negyedszázados uralkodásának korai éveiből származik. A táblát egy veterán készíttette, aki ily módon mondott hálát a földért, amelyet szolgálataiért a kalifától kapott. A kiérdemesült katona az uralkodót egyébként állhatatos emírként emlegeti.
Ebben az időben Jeruzsálemet Bagdadból irányították az Abásszidák, akik a várost az Egyiptomban uralkodó Fátimida-dinasztiával vívott sok-sok háború során hódították el. Az Abásszida kalifák Jeruzsálemet az iszlám szent városának tartották.
Mint Annette Nagar ásatásvezető régész rámutatott, a tábla egyrészt segít majd a kutatóknak jobban megérteni, hogy milyen lehetett az élet a 10. századi Jeruzsálemben, amelyet muszlimok, keresztények és zsidók népesítették be. Másrészt arra világít rá, hogy hogyan stabilizálták hatalmukat a kalifák. "A kalifa lojalitásukért ingatlanokkal jutalmazta hű embereit, így kívánva erősíteni hatalmát a meghódított területeken, beleértve Jeruzsálemet. Pontosan úgy cselekedett, ahogy más uralkodók tették ezt különböző korokban" - hangsúlyozta a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap