Sziklasír-komplexumot fedeztek fel Szakkarában
2010. január 5. 13:49 MTI
Egy több mint 2500 éves, több teremből és folyosóból álló sziklasírt fedeztek fel egyiptomi régészek a szakkarai lépcsős piramis közelében.
Korábban
Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint a sír a 26. dinasztia idejéből (időszámítás előtt 664-525) származik. Havvász szerint a Dzsabál Rász al-Dzsiszr nevű területen talált sírt újabb temetések alkalmával többször felnyitották, ki is fosztották, legutóbb az i.sz. 5. században.
A régészek a sírkamrákban több csontvázat, agyagedényeket, mumifikálódott sólymokat és építési törmeléket találtak. Az egyik kamrában egy hét méter mély ásott gödörre bukkantak, amelynek funkciója egyelőre ismeretlen a régészek számára.
A Kairótól 20 kilométerre délre fekvő szakkarai nekropolisz az ókori Egyiptom egykori fővárosának, Memphisznek az ősi temetkezési helye. A 7 kilométer hosszú ókori temetőt mintegy három évezreden át használták, uralkodók és alattvalóik egyaránt temetkeztek itt. Uralkodókat a II. dinasztia korától a XIII. dinasztiáig temettek ide, közülük a leghíresebb Dzsószer fáraó, akinek lépcsős piramisa i.e. 2650 körül épült.
A régészek szerint Szakkara az egyik leggazdagabb archeológiai lelőhely, s az ókori kincsek java részét még mindig a sivatagi homok rejti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap