Törökország visszaköveteli Szent Miklós csontjait
2010. január 4. 10:35 MTI
Törökország vissza fogja kérni Olaszországtól Szent Miklós csontjait, amelyeket a második évezred kezdete óta Bari városának a szentről elnevezett székesegyházában állítottak ki - idézi a kulturális minisztérium szavait a török sajtó.
Korábban
A később Mikulássá vált Szent Miklós Kis-Ázsiában, az egykori Mürában (ma a törökországi Demre) született. "Múzeumot építünk a városban, ezért természetesen az első, hogy visszakérjük Mikulás földi maradványait" - mondta Ertugrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter a Milliyet című napilapnak adott interjúban.
A múzeumépítés ideje még nem tisztázott, az azonban bizonyos, hogy a vidék történelmi nevezetességeinek - elsősorban a lükiai és bizánci kultúra emlékeinek - ad majd otthont. A miniszter kijelentette, hogy ezért, miután szakértők tanulmányozzák a problémát, a török állam vissza fogja követelni a szent csontjait. "A csontokat itt állítjuk majd ki, nem pedig egy kalóztanyán" - utalt a miniszter a dél-olaszországi városra.
Demre 5. században épült, majd a 11. században felújított bizánci székesegyháza rendkívül népszerű a turisták - főleg az Oroszországból érkezők - körében. Szent Miklós mürai érsek a 4. században élt, személyét számos legenda övezi. Ereklyéit a 11. században a keresztes háborúk idején kalózok vitték Olaszországba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.