Egyetlen falu őrizte többszólamúságunkat
2009. december 27. 10:40
A többszólamú református zsoltáréneklés ritka népi hagyományát Szászcsáváson a legegyszerűbb földműves is ismeri.
Korábban
Marosvásárhely közelében, a Kis-Küküllő völgyében található Szászcsávás különlegessége az évszázadokon keresztül apáról fiúra örökített többszólamúság. A magyar zenetörténetben kuriózumnak számít, hiszen a népdaléneklésben is általános az egyszólamúság.
A szászcsávási többszólamú népdaléneklés a középkori nyugati egyetemeken gyakorolt kórushangzásból eredeztethető. Magyarországon a reformáció korában a kóruséneklésben terjedt el a többszólamúság, a nyugati egyetemeket megjárt protestáns teológusok honosították meg, de a legtöbb helyen nyoma veszett. Szászcsáváson viszont a mindennapok része: kottaismeret és kóruspróba nélkül is mindenki ismeri.
A szászcsávási kórushagyomány a szólamok száma és szerkesztési elvei alapján a bázeli hagyományra vezethető vissza. Az ötszólamú éneklést a 19. század közepén Dali István segédpap és Belle József tanító vezetette be a faluban. A csávási dalárda legendás vezetője, Dézsi Ferenc (1950–2002) zenetanár, karnagy volt. Munkájának eredménye, hogy a szászcsávási dalárdában apáról fiúra terjedő énekkari technikát a helyi közösség máig használja – nemcsak zsoltárokat, kórusműveket, de bármilyen dallamot képesek azonnal több szólamban elénekelni istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokban.
A szászcsávási hangszeres zene hagyományosan a cigányokhoz kötődött. Az itteni tánczenét meghatározó hegedű-kontra-bőgő által alkotott vonós hangzást továbbörökítő szászcsávási zenekar 1976 óta játszik együtt.
Az énekes és a zenekari hagyomány ápolásában is fontos szerep jut a nyaranta megrendezett szászcsávási népzene- és néptánctábornak. A hagyományőrzés érdekében a Kis-Küküllő menti falu minden évben népdaléneklő versenyt is hirdet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap