Embermentők és cionista ellenállók
2009. december 17. 11:24 MTI
Az embermentésről és az önmentésről szól a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont decemberi tematikus tárlatvezetése - közölte Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője.
Korábban
A magyarországi vészkorszak 65. évfordulója alkalmából szervezett holokauszt-emlékév keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára összpontosítva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán a látogatókat. A decemberi program az Avagy őrzője vagyok-e testvéremnek... címet viseli. A cím utal a Bibliában előforduló első gyilkosságra, melynek során Káin féltékenységből megölte testvérét, Ábelt. Ez egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az áldozatok és a gyilkosok egyaránt emberek voltak, valamint arra, hogy ennek a szörnyűségnek soha nem lett volna szabad megtörténnie.
A tárlatvezetés egyik nagy tanulsága, hogy "ugyanolyan embereket üldöztek, mint bármelyikünk", a második világháború előtt és alatt azonban a náci és fasiszta propaganda démonizálta a zsidóságot. Ennek egyik megnyilvánulása a kiállítás második termében található plakátokon látható. Ott a tárlatvezetés során arra is utalnak, hogy miként lehetett ellenállni annak a "kísértésnek", amit a zsidóság elkobzott vagyona jelentett - folytatta. Egy másik terem két interaktív térképén nyomon lehet követni, hogy Magyarországon, Budapesten mely helyszínek voltak az embermentés központjai, és ezekről rövid összefoglaló szövegeket is olvashatnak. Megtalálható a térképen többek között Raoul Wallenberg Üllői úti irodája vagy a pápai nuncius hivatala.
Az úgynevezett Válaszok terében a zsidóság üldöztetésre adott reakciói találhatók: Péter Zoltán az auschwitzi Sonderkommando tagjaként vett részt az 1944. október 4-ei lázadásban, ami miatt kivégezték. Megismerhetik az érdeklődők Szenes Hanna sorsát is, aki 1944 nyarán jött az akkori Jugoszláviából, hogy embereket mentsen, ám a határnál elfogták, majd kivégezték. Láthatnak felvételeket Kasztner Rezsőről is, aki több mint ezer zsidó embert mentett meg híres vonatával - jegyezte meg.
Az emlékközponthoz tartozó zsinagóga épületében az érdeklődők fotókiállítást tekinthetnek meg az embermentőkről, akik között találhatók diplomaták, egyháziak, hatósági és magánszemélyek - fűzte hozzá. A kiállításhoz kapcsolódó szakanyag a cionista ellenállók visszaemlékezéseiből idéz részleteket, így abban szerepel többi között Mose Alpan, Rafi Bensalom és David Gur memoárjainak részlete. Ők és segítőtársaik foglalkoztak irathamisítással, bújtatással, szöktetéssel, a gyermekek összegyűjtésével és gondozásával - mondta. Mottójuk az volt, hogy "megmenteni, akiket csak lehet".
Pécsi Tibor hozzátette, a kiállításhoz tananyag is kapcsolódik, amelyből kiderül, az embermentők mit kockáztattak azzal, hogy segítettek a zsidó embereknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap