Halálfejes Légió, nyilasterror és Szálasi perének hanganyaga
2009. október 8. 16:32 MTI
A nyilasok terrorját és a magyarországi szélsőjobbos mozgalmak előretörésének történetét mutatja be a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont októberi tematikus tárlatvezetése - közölte Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője.
Korábban
A magyarországi vészkorszak 65. évfordulója alkalmából szervezett holokauszt-emlékév keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára összpontosítva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán a látogatókat. Az októberi program a Nyilasok, nemzetiszocialisták - a szélsőjobb Magyarországon címet viseli.
Mint a szakember elmondta, a nyilas uralom 65 éve, 1944. október 15-én kezdődött, amikor Szálasi Ferencnek, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének átadta a hatalmat Horthy Miklós kormányzó. A nyilasok miatt Magyarország mindvégig, a háború befejezéséig megmaradt a náci Németország oldalán. A kiállításon már a második teremben meggyőződhet róla a látogató, hogy Magyarországon a két világháború között folyamatosan jelen volt az antiszemitizmus. A jogfosztás termében különböző szélsőjobboldali mozgalmakról találhatók felvételek, mint például az ifjúságot megszólító Turul Szövetségről - fogalmazott.
Pécsi Tibor tájékoztatása szerint láthatók a kiállításon a Nyilaskeresztes Párt és a Magyar Nemzetiszocialista Párt plakátjai és szórólapjai, sőt azzal is szembesül az érdeklődő, hogy olyan kis használati tárgyakat, mint a gyufásdobozokat is kihasználták a szélsőjobboldali pártok maguk reklámozására. Propaganda tevékenységüknek betudhatóan erősödött a kirekesztő, antiszemita hangulat az országban - mutatott rá.
A szabadságtól való megfosztás termében láthatók egyebek mellett az önkéntesekből álló paramilitáris alakulat, a Halálfejes Légió avatásáról készült fényképek, valamint azok a fotók is, amelyek azokról a nyilas razziákról készültek, melynek során a budapesti Rákóczi és Wesselényi utcákon meneteltették a zsidókat - közölte.
Az oktatási programvezető kiemelte: az élettől való megfosztás termében interaktív térképeken követhetik nyomon a látogatók a zsidók ellen elkövetett atrocitások helyszíneit, valamint azt, hogy hol voltak a nyilasoknak pártirodái és körzeti irodái. Képeket is láthatnak a látogatók többek között a Maros utcai kórházban elkövetett vérengzésekről, ahol az orvosokat, az ápolókat és betegeket egyaránt lemészárolták.
Az utolsó teremben meghallgatható többek között a német náci háborús bűnösöket elítélő nürnbergi per, valamint Szálasi Ferenc perének hanganyaga is. Szálasi a tárgyaláson még 1946-ban is nemzetvezetőnek titulálta magát, amely kijelentését a per hallgatósága gúnyolódva fogadta - említette meg.
A Páva utcai zsinagóga földszintjén a nyilas terrorral is szembeszegülőkről és az embermentőkről láthatnak installációt az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.