Csehországban állhatott Európa legnagyobb őskori erődje
2009. november 17. 08:06
A cseh régészek egy Kolín városát elkerülő autópálya-szakasz építése során Európa legnagyobb prehisztorikus erődítményeinek maradványait fedezték fel.
Korábban
Az ásatásokat vezető Radka Sumberova régész elmondása szerint a kutatók közel 40 hektárnyi területet vizsgáltak át, ahol több ezer leletet fedeztek fel. A neolitikus tárgyak mellett a szakértők paleolitikus, bronz- és vaskori, illetve római kori és korai középkori leletek ezreit is felfedezték, amelyek vizsgálata azonban még csak most következik majd. A legfontosabb felfedezés azonban a négy őskori építmény megtalálása – véli a régész.
A hasonló erősségek kör illetve ovális alakúak, 50-200 méter átmérőjűek, és a neolitikum során jelentek meg Európában. Ezekben soha nem laktak, és a szakértők szerint kultikus, katonai vagy kereskedelmi célokra használhatták azokat. Európában eddig közel 100 hasonlót fedeztek fel, és azokból több a Cseh Köztársaság területén található.
A Kolínhoz közel felfedezett építmények 214 és 230 méter átmérőjűek, és mellettük négy árkot is találtak: a legnagyobb 4,5 méter mély és 14 méter hosszú volt. A másik két építmény jóval kisebb: az egyik 80, míg a másik 75 méter átmérőjű.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.