Klímaváltozás miatt hagyták el az őskori skót szentélyt
2008. november 11. 11:45 Times Online
A gízai piramisoknál és Stonehenge-nél is régebbinek számító argylli Kilmartin Glen őskori szentélyét i.e. 1100 körül a klímaváltozás miatt hagyhatták el a közelben lakók - számoltak be róla nemrég a helyi régészek.
A neolitikus és bronzkori Európa egyik legfontosabb építményét i.e. 3700 körül, sőt egyesek szerint még korábban is használták, és ott közel 350 őskori emlékmű, így temetkezőhelyek, sziklafaragások, és állókövek is találhatók. A leginkább fantasztikus emléknek a Dalriada királyság központjának számító dunaddi skót erőd számít.
A régészek a legújabb vizsgálatokkal egy olyan, közel ezer évet átfogó periódust azonosítottak, amikor a térségben semmilyen építkezésre nem került sor, sőt úgy tűnik, mintha mindenkinek nyoma veszett volna. A Skót Nemzeti Múzeum korai prehisztorikus részlegének vezetője, Alison Sheridan szerint a helyszínen a legkorábbi emberi tevékenység i.e. 4500 körülre tehető, majd i.e. 3700 és 100 között Kilmartin Glen egésze szent helynek számított.
A kutatók szerint a szentélyekből a Nap és a Hold ciklusait tanulmányozták. Arra azonban nincs magyarázat, hogy i.e. 1100 és 200 között mi történhetett: egy pár bronzkori kardon kívül ugyanis semmilyen emberi maradványt nem találtak ebből az időszakból. Amikor aztán i.e. 200 körül újra megjelentek az apróbb erődök, és kis települések, már egy egész más népcsoport lakta a területet.
A kutatók most az igazán divatossá váló klímaváltozás folyamatával magyarázzák az akkor történteket, ám biztos magyarázatot arra még ők sem tudnak adni, hogy pontosan mi is történhetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.