Nyilvános lett a kommunista hírszerzők névjegyzéke Csehországban
2009. november 10. 07:38 MTI
Hozzáférhetővé vált az interneten az egykori csehországi kommunista hírszerzők névjegyzéke.
Korábban
Kelet-Európában ez az első eset, hogy a volt kommunista rendszer külföldi hírszerzőinek nevét is nyilvánosságra hozták. Eddig csak a hazai ügynökök, illetve informátorok listáit közölték az egyes országok. A jegyzéket a Totalitárius Rendszerek Tanulmányozásának Intézete, valamint a Biztonsági Szolgálatok Levéltára készítette el a volt Állambiztonsági Hivatal (STB) I. osztályának korabeli jegyzékei alapján.
"A névjegyzék már megtalálható a Totalitárius Rendszerek Tanulmányozásának Intézete honlapján" - közölte újságírókkal Pavel Zácek, az intézet igazgatója prágai sajtóértekezletén. "Az érdeklődők fokozatosan megtekinthetik az egykori hírszerzők fényképeit, illetve elolvashatják korabeli személyi adatlapjukat" - fejtette ki az igazgató-történész. Megjegyezte: a névsorban megtalálhatók azok a hírszerzők is, akik az 1989. november 17-i prágai rendszerellenes diáktüntetés idején külföldön tevékenykedtek.
A csehszlovák Állambiztonsági Hivatal első osztályának feladata a külföldi információk beszerzése és kiértékelése volt. A megcélzott objektumokat elsősorban a nyugati világban működő politikai pártok, állami hivatalok, katonai és tudományos intézetek, cégek, különféle emigrációs központok, szervezetek vagy egyházak képezték.
Az STB ezen archívumát korábban a mai civil titkosszolgálat (UZSI) kezelte, amely 2008-ban adta át az iratokat a Zácek vezette intézetnek. Az archívum mintegy 13 500 kötete a megszerzett értesüléseket, illetve Prága és a külföldi felderítők, hírszerzők közti kommunikációt tartalmazza. További több mint 7000 kötetet tesz ki titkos együttműködők jegyzéke, a különféle adatbázisok és személyi lapok. Ezeket a külföldi állampolgárokat is érintő levéltári anyagokat nem hozták nyilvánosságra; ezt a hatályos törvények nem teszik lehetővé.
A civil titkosszolgálat korábban már nyilvánosságra hozott számos levéltári dokumentumot, amely az 1968-as prágai tavasszal, a bársonyos forradalommal, illetve a csehszlovák emigránsok elleni akciókkal és tevékenységgel függ össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap