Turisták találták meg Montenegró elveszett városát
2009. október 30. 10:17 The Daily Telegraph
Titokzatos ókori település romjait fedezte fel egy Montenegró partjainál nyaraló brit család - számoltak be róla az angol lapok.
Korábban
A Le Quesne család szeptember elején a montenegrói Barhoz közeli Maljeviknél fürdött, amikor a víz alatt, 2 méter mélyen furcsa köveket vettek észre. A családfő régész, így hamarosan búvárfelszereléssel merült a víz mélyére, ahol egy görög vagy római templom oszlopainak maradványait találta meg. Tiszta időben mindez a felszínről is látszik, ám mind a romok, mind a régészeti leletek több ezer éve hevernek érintetlenül a maljeviki strand közelében.
A család ekkor elsőként Bar múzeumának régészét, Mladen Zagarčanint kereste meg, aki szerint szenzációs felfedezésről van szó, amely felkeltheti a világ tudományos életének érdeklődését. Ez meg is történt: a romokat most a Southamptoni Egyetem Tengeri Régészeti tanszékének munkatársai Dr. Lucy Blue, a BBC egyik szakértője vezetésével vizsgálják. A részletes kutatásokat azonban csak jövő tavasszal kezdhetik majd el.
A romokról annyit már most is tudni, hogy a térség első lakói már az i.e. 2. században is éltek ott, ám az írásos feljegyzésekben nincs nyoma hasonló településnek. Ez azért is furcsa, mert a környező ókori városokat általában gondosan feljegyezték, így egy hasonló kikötő sem maradt volna ki a kor útikönyveiből. A régészek annyit már most is leszögeznek, hogy jelen felfedezés esetében szó sincs elveszett Atlantiszról, bár a településről egyelőre szinte semmit sem tudni.
A felfedezés azért jelentős, mert Jugoszlávia szétesése óta a helyi örökség a helyi maffia kezébe került: a szervezett bűnbandák minden lehetséges helyszínt kifosztanak, és a leleteket nyugati gyűjtőknek adják el. Az idei év így kiemelten fontos, hiszen a helyi és az amerikai régészek a kotori öbölben idén már két érintetlen római teherhajó roncsát is megtalálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap