Ismeretlen fejezetek Kazinczy életművéből
2009. október 15. 16:15 MTI
Kazinczy Ferenc eddig még publikálatlan kéziratai mellett olyan műveket is tartalmaz az életműsorozat kritikai kiadásának csütörtökön Debrecenben bemutatott első három kötete, amelyek több mint kétszáz éve nem jelentek meg nyomtatásban.
Korábban
Kazinczy Ferenc (1759-1831) életművét összesen tizenhárom kötetben dolgozza fel a kritikai kiadás, az első három kötetet az író, költő, nyelvújító születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos konferencia keretében mutatták be a Debreceni Egyetemen (DE).
Debreczeni Attila, a DE tudományos rektorhelyettese a sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutatón elmondta, hogy a most megjelent kötetekben helyet kaptak a nyelvújító eddig még publikálatlan kéziratai - többek között a Fazekas Mihállyal való levelezése -, valamint olyan művek, amelyek több mint kétszáz éve nem jelentek meg nyomtatásban.
A háromból két kötet fordításokat tartalmaz: az egyik Külföldi játszószín címmel külföldi íróktól, köztük Shakespeare-től származó részben kiadatlan fordításokat foglal magába, a másik pedig Fordítások Bessenyeitől Pyrkerig címmel összegzi Kazinczy tizenkét önálló, több mint kétszáz éve meg nem jelent fordítását.
A harmadik kötet révén új megvilágításba kerül a Kazinczy-életműnek az idők során legtöbbször megjelentetett darabja, a Pályám emlékezete is. Ebben végigkísérhető az a folyamat, ahogyan a kezdeti apró feljegyzések, naplójegyzetek összeállnak egy olyan művé, amellyel Kazinczy Ferenc saját önképét kívánta az utókorra hagyni - fogalmazott a rektorhelyettes.
A konferenciáról szólva elmondta: a Kazinczy-évforduló központi eseménye a debreceni rendezvény, amelyen a hazai tudományosság a legszélesebb körben képviseli magát a nyelvészet, a történettudomány, a művészettörténet és az irodalomtudomány terén. A konferencia azonban nem csak a szakmának szól, a tágabb közönséget az egyetemen kéziratok és kötetek kiállítása várja, amelyeket az egyetemi könyvtárból, a Petőfi Irodalmi Múzeumból és a Református Kollégium könyvtárából válogattak össze.
A kísérőrendezvények között lesz a Csokonai Színház társulatának fellépése az egyetemen, amelyen Kazinczy és Debrecen ellentmondásos viszonyát dolgozzák fel, továbbá lesz még táncest és kötetlen beszélgetés az érdeklődők és a szakma képviselői között. A rendezvény vendége Kazinczy Ferenc, az író Svédországban élő egyenes ági leszármazottja is, aki felmenője életművének számos darabját fordította svédre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.