Újra megnyílt a lórévi Zichy-kápolna
2009. október 15. 14:01 MTI
Több éves szünet után újra megnyílt a lórévi Zichy-kápolna, amelyet annak idején az 1848-as forradalom alatt hazaárulás vádjával kivégzett gróf Zichy Ödön emlékére emelt a család.
Korábban
A neogótikus, romantikus stílusú, műemléki védettségű kápolnában mostantól havonta egyszer szentmisét tartanak, és egy állandó kiállítást is berendeztek, amely a forradalom idejéből és a falu helytörténetéről mutat be dokumentumokat - mondta Alexov Lyubomír, a Pest megyei település polgármestere.
Az építmény keletkezésének előzményeihez tartozik, hogy Zichy Ödön grófot, a forradalom és szabadságharc egyik főrangú áldozatát 1848. szeptember 30-án ezen a helyen akasztották fel. A halálos ítéletet a statáriális bíróság döntése alapján Görgey Artúr írta alá, aki ebben az időben őrnagyként Csepel-sziget parancsnoka volt. A grófnak azért kellett meghalnia, mert a vád szerint ellenséges iratokat találtak nála, és mert nem értesítette a horvát sereg közeledtéről a magyar honvédséget.
Az ítélet a korabeli közvéleményben nagy vihart kavart, sokan ellenezték, a forradalom radikális hívei egyetértettek vele, mások úgy vélték, Görgey ezzel a tettével kívánta felhívni magára a figyelmet. A kápolnát tíz évvel a gróf halála után építették meg, és 2000-ben újították fel, ekkor az ólomüvegablakokat és a tetőt kicserélték. Sokáig elhagyatottan állt, mert az idős plébános halála után nem volt, aki gondozza, most viszont az önkormányzat a ráckevei római katolikus egyházközséggel közösen helyrehozatta és megegyeztek a működtetéséről.
A különleges épület várhatóan megélénkíti Lórév idegenforgalmát. A turizmus fellendítése érdekében az önkormányzat egy dunai csónakkikötőt és mellé kempinget építtetett. A 300 lelkes falu egyébként Pest megye legkisebb lélekszámú községe, a lakók többsége - az országban itt egyedül - a szerb kisebbséghez tartozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.