Erdélyi örökség az OSZK-ban
2009. szeptember 10. 16:14 MTI
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) 150 éve címmel emlékkiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten. A megnyitón az OSZK és az EME együttműködéséről és közös digitalizálási projektjéről is beszámoltak az intézmények vezetői.
Korábban
Az EME és az OSZK között 2004 óta folyamatos az együttműködés a digitalizálás terén is - mondta el a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Káldos János különgyűjteményi igazgató. Tájékoztatása szerint a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon négy kötete és Jakab Elek műve Kolozsvár történetéről voltak az első "kísérletek". Jelenleg 84 ezer körül van a digitalizált oldalak száma. A Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott tavalyi pályázat célja is az volt, hogy az EME össze kiadványa digitálisan megjelenjen az interneten.
Az EME célja, hogy a magyar nemzeti örökséghez tartozó tudományos és kulturális értékeket átmentse, gyűjtse, megőrizze és kutathatóvá tegye - fogalmazott az egyesület főtitkára. Bitay Enikő elmondta: az adattár létrejötte lehetőséget teremt az elkobzott gyűjtemények feldolgozására, a forrásdokumentumok feltárására, megjelentetésére, s egy olyan adathalmaz gyűjtésére, amely az oktatást és kutatást is szolgálja. Egyed Ákos, az EME elnöke szerint az egyesület igyekszik betölteni a tudományos akadémia szerepét Erdélyben, de kettős feladatot vállalt, hiszen gyűjteményi múzeum is egyben. A 150 éves évfordulót egyebek mellett könyvkiadással, rendezvényekkel, előadásokkal ünneplik.
Az október 22-ig ingyenesen látogatható emlékkiállítás 17 tárlóban, illetve fali tablók segítségével mutatja be Erdély legrégebbi tudományos egyesületének történetét. A nyitó tárló az egyesület megalakulásának körülményeit, ünnepi hangulatát idézi fel. A tárlat további részlegei a másfél évszázadon keresztül felhalmozott kulturális értékek keresztmetszetét vázolják fel, főként az egyesület égisze alatt megjelent nyomtatott kiadványok segítségével. A fali tablók sorozata az egyesület szellemi vagyonát gazdagító nagynevű tudósokat, közéleti személyiségeket mutatja be.
A kolozsvári központú Erdélyi Múzeum-Egyesületet gróf Mikó Imre alapította, a szervezet 1859 novemberében alakult meg. Az EME céljai között szerepelt a múzeumi gyűjtés, a gyűjtött tárgyak megőrzése, az anyag feldolgozása és a tudományok magyar nyelven való művelése. Az egyesület fő szervezője és támogatója Mikó Imre gróf volt, aki a múzeumnak adományozta kolozsvári nyári kastélyát a hozzá tartozó kerttel. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1949-ben megszűnt, majd 1990 októberében alakult újra, azóta a korábbi alapszabályok szerint folytatja tevékenységét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.