A középkori szegedi hétköznapok nyomában
2009. augusztus 26. 17:49 MTI
Folytatódik a középkori szegedi vártemplom feltárása, a már tíz esztendeje tartó munkálatok előreláthatólag a jövő évben fejeződnek be.
Korábban
Jelenleg a középkori vártemplom belső főhajójának a feltárása folyik, s a padlószint alól, valamint a falak mellől számos családi kripta került elő - mondta Fogas Ottó ásatásvezető régész. A szegedi polgárok a köztemetőt használták, a módosabb családok pedig kriptákat béreltek, s évtizedeken - akár kilencven esztendőn - keresztül fizettek a templomnak a sírhelyek gondozásáért.
A kriptákba egy család több generációját is eltemették, átlagosan tíz-tizenöt főt, de volt olyan építmény, amely harminchét sírt rejtett - közölte a régész. Hozzátette: ha kihalt a család, vagy bármilyen más okból felszámolták a sírokat a kriptákat másoknak adták ki. A templomban a 14. század elejétől egészen a török hódoltságig folyamatosan temetkeztek - tudatta Fogas Ottó. A szakember reméli, hogy az ásatás során sikerül megtalálni a templom nyugati bejáratát, valamint a kapu eredeti 14-15. századi díszes faragványait, melyeket nem bontottak el az évszázadok során.
Horváth Ferenc régész, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese elmondta, a templomban és környékén található sírok feltárása szinte egyedülálló tudományos lehetőséget rejt. Az előkerült csontok elemzésével pontos képet kaphatnak az antropológusok a középkori Szeged lakosságának embertani jellemzőiről és azok változásáról. Ez azért is fontos, mert a hazai városok középkori templomainak környezete - ahova temetkeztek - ma már szinte kivétel nélkül be van építve, így nincs lehetőség az akár több száz éven át használt temetők feltárására - magyarázta a kutató.
Az igazgatóhelyettes szerint a vártemplom tíz éve tartó feltárása jövőre fejeződhet be. Az ásatási terület szélén futó kábelek kiváltását követően feltárhatják a templom teljes alaprajzát, majd ezt követően a területen kialakíthatnak egy, a Tisza-parti palotasorhoz illeszkedő romkertet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.