Felavatták a II. világháborúban lezuhant repülősök emlékművét
2009. augusztus 24. 08:50 MTI
A háború valójában akkor ér véget, amikor az egykori ellenségek képesek egymás hősi halottainak méltó emléket állítani - fogalmazott a honvédelmi miniszter Jászszentandráson, a II. világháborúban a település közelében lezuhant angol bombázógép elhunyt legénysége előtt tisztelgő emlékmű avatásán.
Korábban
Szekeres Imre a helyi általános iskola előkertjében tartott ünnepi beszédében hangsúlyozta: minden elesett katona hős, hiszen a háborúk céljai különböznek csupán, a veszteség fájdalma minden oldalon azonos. Az eseményen részt vett Nagy-Britannia és Észak Írország Egyesült Királyság nagykövete is. Greg Dorey magyarul szólva az érdeklődőkhöz elmondta: mély meghatottsággal tett eleget a szoboravatást előkészítők meghívásának. Megindító e kezdeményezés, mely nem csupán a lelőtt bombázó személyzetének állít emléket.
„Azok a hősök, akik egy ellenséges országban vesztették életüket, ma egy testvéri ország temetőjében nyugszanak.” Az Egyesült Királyság és a Dél-Afrikai Köztársaság hálás az emlékmű létrehozóinak. Napjainkban e két ország és Magyarország ugyanazon az oldalon állnak, s ennek tudatában az itt lezuhant öt katona halála sem volt hiábavaló - tette hozzá. Az emlékmű egy betonalapzatba ágyazott embermagasságú diófacsonk, amelynek ágaira áldozatok neveit őrző bronztáblákat helyeztek. A bronztáblák előállítási költségét a helyi képviselők adták össze.
A katonai repülőgép lezuhanásának körülményeit a hadtörténelem iránt érdeklődő Dávid Áron helyi képviselő derítette ki. Az átnézett dokumentumok szerint az angol légierő gépei 1944. augusztus 22-én azt kapták parancsba, hogy támadják meg Budapestet és a miskolci rendező pályaudvart. A lezuhant repülő az olaszországi Foggia melletti Tortonella nevű repülőtérről szállt fel, és feltehetően még célpontja elérése előtt találatot kapott, úgy repült tovább. A Wellington Mk X típusú bombázó a jászsági falu felett felrobbant, darabjai szétszóródtak, és több tanya udvarába is beestek.
A katonákat a jászszentandrási temetőben kaptak nyughelyet, a háború után a holttesteket exhumálták, és Solymárra, az angol katonai temetőbe szállították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap