Emlékmű a Jászszentandrásnál lezuhant katonai repülősöknek
2009. augusztus 6. 11:39 MTI
Emlékművet állít a II. világháborúban Jászszentandrásnál lezuhant angol bombázógép szerencsétlenül járt legénységének a helyi önkormányzat.
Korábban
Az elhunyt négy angol és egy dél-afrikai katona tiszteletére készült emlékmű egy betonalapzatba ágyazott embermagasságú diófacsonk, amelynek ágaira áldozatok neveit őrző bronztáblákat helyeztek - mondta el Banka Ferenc polgármester. A bronztáblák előállítási költségét a helyi képviselők adták össze. A településvezető tájékoztatása szerint az emlékművet augusztus végén avatja fel Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Az eseményre meghívót küldtek a budapesti brit és a dél-afrikai nagykövetségre is, a visszajelzések alapján a két ország képviselői jelen lesznek az ünnepségen.
A katonai repülőgép lezuhanásának körülményeit a hadtörténelem iránt érdeklődő Dávid Áron helyi képviselő derítette ki. Az átnézett dokumentumok szerint az angol légierő gépei 1944. augusztus 22-én azt kapták parancsba, hogy támadják meg Budapestet és miskolci rendező pályaudvart. A szóban forgó repülő az olaszországi Foggia melletti Tortonella nevű repülőtérről szállt fel, és feltehetően még célpontja elérése előtt találatot kapott, úgy repült tovább. A Wellington Mk X típusú bombázó a jászsági falu felett felrobbant, darabjai szétszóródtak, és több tanya udvarába is beestek.
A katonákat a jászszentandrási temetőben kaptak nyughelyet. A legénységből a pilóta V. W. Westlake főhadnagy, a navigátor W. E. Guy törzsőrmester, a bombakezelő F. R. White hadnagy, a rádiós/légi lövész F. Smith törzsőrmester, míg a másodpilóta/légi lövész R. Brown törzsőrmester volt. A háború után a holttesteket exhumálták, és Solymárra, az angol katonai temetőbe szállították, a sírok mai napig ott találhatók. A repülőgép egyes darabjait a település lakói hasznosították, hiszen a háború miatti nehéz gazdasági helyzetben egy csavar is értéknek számított. Az ásó néha még most is a felszínre hoz kisebb fémlemezeket, csavarokat, bombaszilánkokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.