Koncert miatt emelték el a műemléket Pécsett
2009. július 31. 09:11 Kovács Olivér
Hivatali engedély nélkül bontotta ki, majd szállította el a kivitelező Szepessy Ignác püspök szobrát a pécsi Szent István térről. Két napba tellett, mire a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egyáltalán értesült arról, hova vitték a műemlék szobrot.
Korábban
„Folyamatban volt az engedélyezés, de úgy tűnik, nem volt türelmük kivárni az eljárás befejezését” - mondta el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Dél-dunántúli Irodájának vezetője. Lázár Gabriella hozzátette: eddig azért nem hagyták jóvá a szobor elköltöztetését, mert az önkormányzat nem készítette el a szükséges dokumentációt, amelynek a többi közt éppen azt kell tartalmaznia, hogy ideiglenes helyén biztonságban lesz a műalkotás.
Szepessy Ignác püspök szobrát 1893-ban készítette el Kiss György, a pécsi polgárok adakozásából. A helybéliek csaknem százhúsz évvel ezelőtt így kívánták tiszteletüket nyilvánítani az 1780 és 1838 között élt újító gondolkodású férfiú előtt, aki pécsi püspökként azt hangoztatta, hogy az egyháznak nyitnia kell a társadalom felé, nem szabad elvonulnia a világtól, s ezzel a másfél évszázaddal későbbi második vatikáni zsinat szellemiségét előlegezte meg.
Bontás közben
„Két nappal az elszállítás után, csütörtökön sikerült beszélni az önkormányzat képviselőjével, aki biztosított arról, hogy a műemlék-szobor jó helyen van, a püspökség udvarán” - mondta az irodavezető, hozzátéve: dokumentációt még mindig nem kapott, azt az önkormányzat augusztus 5-re (az elszállítás után nyolc nappal!) ígérte.
A műemlékem.hu értesülése szerint az egyházi férfiú szobra egy közelgő komolyzenei koncert miatt volt útban. Ám az áriák után nem kerül vissza az eredeti talapzatra, hiszen oda ekkor ideiglenesen szabadtéri oltárt építenek. Pécs városa azt ígéri, hogy ismét felállítja majd a hajdani polgárok adakozásából emelt szobrot, legfeljebb nem ugyanazon a helyen. Az azonban eddig nem került nyilvánosságra, hogy milyen koncepció alapján változtatnák meg a Szent István tér korábbi látképi szerkezetét.
Képgaléria a szobor elemeléséről a műemlékem.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap