Így született újjá Mária Terézia
2009. július 22. 12:06 Kovács Olivér
Fél év alatt született újjá Mária Terézia egész alakos portréja, amelyet hamarosan a nagyközönség is megtekinthet a gödöllői kastélyban. A gigantikus méretű festmény két restaurátor művész munkájának köszönhetően nyerte vissza pompáját.
Korábban
„Fél évig dolgoztunk a festményen, mostanra lassan a végére érünk a munkának” - mondta el a műemlékem.hu-nak Jeszeniczky Ildikó, a Szépművészeti Múzeum restaurátor-művésze. Hozzátette: a kép sok átfestéssel, a javítások miatt élvezhetetlen részletekkel és háttérrel került a műhelybe még a tél folyamán.
A festmény, amely utólag a „Mária Terézia magyar ruhában” címet kapta, 1742-43-ban született, az alkotója egy ismeretlen pozsonyi festő. A művésznek nem állt modellt a császárnő-királynő, egy másik festményről mintázta az alakot. A fiatal Mária Terézia vonásai ezzel együtt hitelesnek tekinthetők az alkotáson, amely rendkívül részletgazdag, s így az alkotó tehetségét dicséri. A festményt tavaly vásárolta meg a Gödöllői Királyi kastély. „Kifejezetten érzékeny az eredeti festő ecsetkezelése, a háttér kidolgozása pedig művészi fantáziáról tanúskodik” - jelentette ki Perjés Edit festmény restaurátor-művész.
A festményt augusztus 8-án mutatják be a nagyközönségben a gödöllői kastélyban. A kép Mária Terézia egykori hálószobájában kap majd helyet, amelyet Grassalkovich Antal kifejezetten a császárnő-királynő 1751-es gödöllői látogatása alkalmából építtetett. A festmény bemutatásának hétvégéjén előadást rendeznek a barokk színházban, amelyen megidézik a portré restaurálásának történetét.
Képgaléria a restaurálás fázisairól a műemlékem.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap