Magyar zsidók személyes tárgyaira bukkantak Auschwitzban
2009. június 2. 08:22 MTI
Több száz személyes használati tárgyat találtak az egykori auschwitzi haláltábor egyik krematóriumánál állagmegőrzési munkálatok során, s ezek a tárgyak valószínűleg magyar zsidóké voltak - jelentette be hétfőn a táborban kialakított múzeum igazgatósága.
Korábban
A hármas számú krematórium kemencéje közelében néhány száz tárgy került elő, amelyek közül egyeseken magyar feliratok vannak. Gyógyszerek, szemüvegek, ékszerek, üvegek és tányérok töredékei ezek, vagyis olyan személyes tárgyak, amelyeket a foglyok magukkal vihettek, amikor a tusolónak hitt gázkamrához mentek - mondta Jaroslaw Mensfelt múzeumi szóvivő.
A tárgyakat a konzerválás után beillesztik a múzeum fő kiállításába. A feliratokból kiderül, hogy a személyes holmik 1944 májusa és júliusa között kerültek a táborba, amikor a legnagyobb ütemben folyt a zsidók kiirtása - olvasható Igor Bartosiknak, a múzeumi gyűjtemény igazgatójának a közleményében. Ezekben a hónapokban mintegy 430 ezer magyar zsidót hurcoltak Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba.
Naponta majdnem tízezer embert öltek meg. A négy krematórium nem volt elég, a nácik azokon kívül is égették a holttesteket. A táborban mintegy 1,1 millió emberrel végeztek, akik közül egy millióan zsidók voltak, a többiek főként nem zsidó lengyelek, romák és orosz hadifoglyok - mondta Mensfelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.