Munkásvilág, művészet, acélgyár
2009. május 23. 15:04 MTI
Ötven év kincsei címmel nyílt kiállítás az 50 éves Nógrádi Történeti Múzeumban pénteken Salgótarjánban. A tárlat a fél évszázad történetének fő irányait bemutató leglátványosabb, legbecsesebb műtárgyakat tárja a látogatók elé - mondta a kiállítást bemutató Balogh Zoltán történész muzeológus.
Korábban
A december 31-ig látható kiállításon Nógrád megye gazdaság- és politikatörténete, a munkáséletmód és a munkáskultúra, a polgári életmód, az irodalom és a képzőművészet emlékei jelennek meg. Bemutatják az acélgyári dolgozók 1919-es nevezetes tettét, a rögtönzött páncélvonat elkészítését is. Az embert próbáló munka megidézéséhez egy korabeli acélgyári műhelyrészletet rendeztek be.
A kiállítás egyik egysége a történelmi sorsfordulókat idézi fel jellegzetes műtárgyakkal, dokumentumokkal. Köztük van az 1950-es évek elején a salgótarjáni öblösüveggyárban kézi fúvással, csiszolással készült Felvonulási Váza, vagy Bátfai József bányakovácsnak az 1956. december 8-i sortűzben átlőtt inge. A munkásvilágot szemlélteti egy 1920-as évekbeli kolónialakás tárgyi világa, a polgárit egy szecessziós lakásbelső.
Az irodalomból Madách Imre és Mikszáth Kálmán alkotásai, kéziratai, tárgyai mellett többek között olyan nógrádi alkotók múzeumi emlékeivel ismerkedhet a látogató, mint Bérczy Károly, a Krúdyak, vagy a salgótarjáni Balázs János. A képzőművészeti egység az országos nagyrendezvények, a Tavaszi Tárlat és a Rajzbiennále, az ismert nógrádi alkotók és a nemzetközi művésztelep képeiből ad ízelítőt.
A salgótarjáni megyei múzeumot 1959. május 24-én avatták fel a Tanácsköztársaság 40. évfordulóján Nógrád Megyei Munkásmozgalmi Múzeum néven. Az intézmény 1990-ben vette fel a Nógrádi Történeti Múzeum nevet. Vígh Annamária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője a megnyitón azt mondta, a múzeum erősségét jelentő életmódtörténeti gyűjteménnyel a következő nemzedéknek adják át, hogy Salgótarján szocialista iparváros volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.