Munkástörténeti múzeumot terveznek Salgótarjánban
2008. április 18. 18:00
Munkástörténeti múzeum létrehozását tervezik Salgótarjánban a fővárosi Terror Háza Múzeum szakembereinek bevonásával - közölte a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke.
Korábban
A 2,5-3 milliárd forintos program előkészítése elkezdődött, szeretnék elérni, hogy kormányzati kiemelt programként nevesítsék a projektet és 2009-ben nekiláthassanak megvalósításának is - tette hozzá. Az elnök szerint mivel régen munkásmozgalmi múzeumként működött, kiváló anyaggal rendelkezik a Nógrádi Történeti Múzeum, de a jelenleg raktárban őrzött gyűjteményt további gyűjtőmunkával kell még kiegészíteni.
A munkástörténeti múzeum a monarchia korától az 1970- 80-as évekig mutatná be a kor történéseit, a munkásembert állítva a középpontba. A szakmai munka Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója és munkatársai vezetésével, a helyi szakemberek bevonásával történne - mondta Becsó Zsolt. A fővárosi intézmény vezetője a tervezett múzeumi beruházásról már többször egyeztetett Salgótarjánban.
Becsó Zsolt a Terror Háza Múzeum hódmezővásárhelyi emlékpontjához, illetve a berlini DDR Múzeumhoz hasonlította a létrehozandó munkástörténeti múzeumot, amely az előzetes számítások szerint akár évi 60-70 ezres látogatottságot is elérhetne. A projekthez konferenciák szervezése, alapítvány működtetése és tudományos műhelyek létrehozása kapcsolódhat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.