Főpróbát tartanak a reneszánsz élménybirtokon
2009. május 13. 15:31 MTI
Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként reneszánsz élménypark épül a bikali Puchner Kastélyszálló szomszédságában 7,5 hektárnyi területen. Bár a élménypark csak egy év múlva nyílik, az érdeklődők már nyáron betekintést nyerhetnek a programok egy részébe.
Korábban
A gigantikus, magántőkéből és uniós pályázati pénzből megvalósuló beruházás nem csupán Magyarországon, hanem Kelet-Közép Európában is egyedülállónak számít - hangoztatta Kollár László, a tematikus park megálmodója és tulajdonosa.
A lovagmesék óriásai és törpéi is otthonosan érezhetik magukat hamarosan a Baranya megyei Reneszánsz Élménybirtokon, hiszen a hatalmas és a kicsi jelző is igaz az épülő parkra. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló összberuházás, a 7,5 hektár nagyságú terület, a közel 130 vendéglátásban dolgozó, 30 kézműves, 15-20 lovas, 20 animátor, 10-15 színész, 3-5 solymász mind az óriások léptékéhez mérhető - mondta Kollár László.
A Reneszánsz Élménybirtok óvárosában kap majd helyet a kőfaragó, a pénzverő, a fafaragó, a papír- és marcipánkészítő, a pék, míg a középkori falu ad otthont a kovácsnak, a kosárfonónak, valamint a fazekasnak. Mindemellett látványos lovagi torna és a madaras színpad bemutatói szórakoztatják majd az érdeklődőket. A középkori templomban pedig lovaggá ütési és apródavatási ceremóniák lesznek, a főtéren a reneszánszkor vásárainak mutatványosai, komédiásai szórakoztatják az érdeklődőket.
”A grandiózus léptékek mellett az apró részletek kidolgozása is azt szolgálja, hogy aki a Reneszánsz Élménybirtokra belép, úgy érezze, mintha időutazásban venne részt. Ha elkészül a park, éves szinten nagyságrendileg 200-250 ezer vendégre számítunk” - tette hozzá. Elmondta: az épületeknek meg kell felelniük a mai kor technológiai elvárásainak úgy, hogy egyben középkori hatást keltsenek. A látszó felületeket bontott anyagból építik, díszítik annak érdekében, hogy még inkább korhű legyen a hatás. Emellett a modern kori épületgépészeti elemeket (fűtő, hűtő berendezéseket) is ”láthatatlanná” kell tenni. A műsorok animátorainak képzése már egy éve folyik, de már megkezdték a felkészülést a bemutatók lovai is.
A teljes komplexum 2010 áprilisában nyílik meg, s csatlakozik a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz. Az érdeklődők azonban már idén nyáron betekintést nyerhetnek a Reneszánsz Élménybirtok programjainak egy részébe, a szervezők ugyanis több főpróbát tartanak augusztusban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.