Kisvasút épül a szentendrei Skanzenben
2009. március 8. 11:55 MTI
A szentendrei skanzenben megkezdődött Európa leghosszabb, 2,1 kilométeres múzeumi vasúti sínpályájának lefektetése; a munkálatok az április 7-i szezonnyitásra fejeződnek be, a látogatók a terepet motorvonaton is bejárhatják - közölte a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese.
Korábban
Bereczki Ibolya elmondta, hogy a vasútépítés része az intézmény összesen 2,2 milliárd forintból megvalósuló múzeumgyarapító programjának. Az összeg nagyobb hányadát uniós forrásból, pályázati úton nyerte el a skanzen, a nemzeti fejlesztési terv keretében. A Skanzen Örökség Program néven futó projekt négy ütemben 2010-ig valósul meg. Szintén most épül a hajdani vasútállomás, eredeti épülettel, pénztárral, váróteremmel, irodával.
Az 1880-as évek mezőhegyesi vasútállomását idéző építmény szolgál 2009-től a skanzen bejárataként, ami a látogatókat rögtön az elmúlt évszázad hangulatába csöppenti, megadva az alapérzést a következő órákban rájuk váró vizuális élményekhez - fogalmazott a főigazgató-helyettes.
A vendégek innen indulhatnak majd a vonaton a meglévő hét és az alakuló nyolcadik tájegység több mint kétszáz épületének felfedezésére. Maga a vonat az 1920-as években a Ganz-gyárban készült bolgár exportra, de itthon maradt. Békéscsaba környékén zötyögött a síneken, az 1960-as évekig teljesített szolgálatot, majd mint muzeális műszaki csodát kivonták a forgalomból. A vonat a vésztői állomás látványosságaként aludta át az elmúlt évtizedeket, amíg a skanzen munkatársai rábukkantak; most a Máv szentesi járműjavítójában lehelnek bele új életet.
A restaurált, kipofozott, zöld-fekete színű vonat száz utast visz majd és óránként 15 kilométeres sebességgel kanyarog a régi házak, porták között. A vonatot Szentesről Szentendrére, a Hév-végállomására gurul majd be, ahonnan speciális járművön szállítják a skanzenbe, hogy itt ismét sínre kerüljön.
Bereczki Ibolya elmondta, hogy a beruházás a Palócföldre és észak-magyarországra jellemző falu felépítését is magában foglalja. A 45 épületet a helyszínen, az Ipoly és a Bodrog közötti településeken választották ki, majd megvásárolták. A házakat, csűröket, ólakat szétszedik, Szentendrére szállítják, majd ismét felépítik. A vendégek a 2010-es szezonban már itt is minden tájegységet eredetiben vehetnek majd szemügyre - hívta fel a figyelmet a főigazgató-helyettes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap