Katalán-magyar történeti kiállítás Barcelonában
2009. május 7. 14:59
Királylányok messziföldről - Középkori kapcsolatok Katalónia és Magyarország között címmel nyílik kiállítás csütörtökön Barcelonában, a Katalán Történeti Múzeumban, majd szeptembertől szintén három hónapig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Korábban
Magyarország és a nyugati Mediterráneum között napjainkig nem volt túl szoros a kapcsolat. A két térség népei egymás múltjáról, jelenéről, kultúrájáról rendkívül keveset tudnak, annak ellenére, hogy jelenleg ugyanazon európai politikai és kulturális egység tagjai. Ezen kíván változtatni a nagyszabású tárlat is, amely a két ország ezer esztendős kapcsolatait egy reprezentatív kiállítás keretei között, s az ahhoz kapcsolódó programok révén mutatja be.
A kiállítás megvalósításáról a Katalán Autonóm Közösség, illetve a Magyar Köztársaság kulturális kormányzata 2005 májusában egy szándéknyilatkozatot írt alá. A kiállítás házigazdája és felelős szervezője Barcelonában a Katalán Történeti Múzeum, Budapesten pedig a Magyar Nemzeti Múzeum. Az előkészületeket ezen intézmények főigazgatói irányítják, a két ország kulturális kormányzata pedig felügyeli és finanszírozza azon Együttműködési megállapodás alapján, amelyet az érintett felek 2006. április 7-én, Budapesten írtak alá.
A tárlat kiemelkedő műtárgyak és modern multimédiás eszközök felhasználásával mutatja be a két ország létrejöttét, a köztük lévő – többnyire dinasztikus – kapcsolatokat, valamint azokat a főbb sajátosságokat, amelyek a két nép gazdaságát, társadalmát, kultúráját jellemezték. A kiállítást reprezentatív katalógus teszi teljessé és maradandóvá. Ennek lapjain a bemutatott tárgyakon kívül helyet kapnak a két ország kutatóinak tanulmányai is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap