Sárkányölés és középkor a Nemzeti Múzeumban
2009. április 19. 12:28 MTI
Különleges hétvégi programsorozat indul a fővárosi Nemzeti Múzeumban, amelynek első állomása április 24-25-én a Katalán-magyar expressz című rendezvény lesz - tájékoztatott Lovas Judit, az intézmény közművelődési főosztályának munkatársa.
Korábban
A szervezők célja, hogy ízelítőt adjanak a magyar középkor világából, a Sárkányölő történetéből és Katalónia hagyományaiból, átugorva a több ezer kilométeres távolságot. A látogatókat április 24-25-én olyan programokkal várják, mint a papírsárkány-készítés kicsiknek és nagyoknak a históriás történeti játszóház játékmestereivel, gyönyörű oklevelek készítése fonott zsinórral, pecséttel a Magyar Országos Levéltár munkatársaival, és Tárnok Marica képmutogató előadása.
Mindkét napon tehetnek történelmi sétákat a résztvevők. Ennek keretében 24-én pénteken Péró Krisztina és Oswald Júlia a középkor hőseiről mesél, arról, hogyan választott magának nevet a középkori ember, miként csengett Magyarországon az István, a László, az Erzsébet vagy éppen a György név. A 25-i szombati sétán Csemiczky Péter jóvoltából messzeföldi királylányok kapcsán arról lehet többet megtudni, ki lehet a trónörökös felesége, jöhet-e valaki a messzi Katalóniából, illetve mi volt a helyzet a magyar-katalán dinasztikus kapcsolatokkal a középkori Magyarországon. A rendezvény ideje alatt könyv- és virágvásár lesz.
"A Magyar Nemzeti Múzeumban szeptembertől közelebbről is megismerkedhetünk a szenvedélyes katalán nemzet történelmével, kultúrájával, amely erős szálakkal kötődik hozzánk, elsősorban dinasztikus házasságok révén" - áll a múzeum közleményében.
Katalóniában Szent György-napon könyveket, rózsákat ajándékoznak egymásnak az emberek, és Víbria, a katalán nőstény sárkány hatalmas alakja is feltűnik az utcákon, nem kis riadalmat keltve. A vörös rózsa hagyománya azon a legendán alapul, amely szerint Szent György nem ölte meg a sárkányt, hanem csak megsebesítette, és a sebből kicseppenő vér rózsává változott. A sárkány a nép szolgálatába állt, és felhagyott az emberek megtámadásával a legenda szerint.
Szent György kisázsiai születésű keresztény vértanú. A keleti kereszténységben a katonák és a földművelők védőszentje. A perzsa származású lovagot Diocletianus császár végeztette ki 304-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.