Kárpótlást kapnak a csehszlovák rezsim politikai foglyai
2009. május 2. 17:19 MTI
Egyszeri pénzügyi kárpótlást szavazott meg a távozó jobbközép cseh kormány a volt csehszlovákiai kommunista rendszer politikai foglyainak.
Korábban
"Kormányom ezzel egyik adósságát törleszti" - indokolta a döntést szerdán este Mirek Topolánek, ügyvezető cseh miniszterelnök. A kabinet számításai szerint ez az egyszeri kárpótlás mintegy 700 millió koronájába fog kerülni az állami költségvetésnek. A kormány döntését azonban még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Kárpótlásra azok jogosultak, akiket 1948. február 25-e és 1989. december 29-e között zártak jogtalanul börtönbe. Minden börtönben vagy vizsgálati fogságban eltöltött hónapért 1800 korona jár. Az érintetteknek dokumentumokkal vagy tanúkkal fog kelleni igazolni egykori üldöztetésüket. A kárpótlást a Politikai Foglyok Konföderációja kezdeményezte, míg a javaslatot a belügyminisztérium dolgozta ki, illetve vitte a kormány elé, amely azt megszavazta.
A belügyminisztérium indoklása szerint a kormány azokat a ma már idős embereket akarja ezzel az intézkedésével kisegíteni, akiknek demokratikus jogait a szocialista rendszer évtizedeiben igazságtalanul korlátozták. Sem a Politikai Foglyok Konföderációjának, sem a belügyminisztériumnak azonban nincs pontos kimutatása arról, hogy az egyszeri kárpótlás hány személyt fog érinteni, s azt hányan fogják kérvényezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.