Túzokcsontból készült a hétezer éves csontfurulya
2009. április 18. 09:42 MTI
Egy újkőkori kínai kultúrából való az a hétezer éves csontfurulya, amelyet Belső-Mongóliában találtak a szakemberek.
Korábban
Az ősi hangszert a csefengi (Chifeng) kulturális akadémia régészei vették górcső alá, és arra a következtetésre jutottak, hogy korábbról származik, mint azok a négyezer éves kínai furulyák, amelyek a Sárga Császárnak is nevezett Huang-ti (Huangdi) korából valók. Korábban azokat tartották a legrégebbik furulyáknak.
A tizennyolc centiméter hosszú hangszert túzokcsontból készítették - hangzott el a kínai központi televízióban. (A túzok az ázsiai ország északkeleti részének jellegzetes madara.) Bár a furulya lyukai világosan látszanak, a hangszer szerkezete jelentősen megrongálódott az idők folyamán, ezért restaurálták, majd több zenészt is felkértek, hogy szólaltassák meg.
A furulyát az i.e. 6200-5400 közötti időszakban virágzó Hszinglungva-kultúra (Xinglongwa) régészeti lelőhelyén, a Belső-Mongólia és Liaoing északkelet-kínai tartomány határán találták. A kínai televízió beszámolója szerint a Hszinglungva volt az első kínai kultúra, amelynek idején jadekőből készítettek eszközöket és a sárkánymotívumot alkalmaztak tárgyakon, ami oly jellemző a mai kínai művészetre is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap