Közös koporsóba temették az avar kori gyerekeket
2009. március 27. 15:10
Régészettörténeti helyen, Felgyő-Űrmös tanyánál végeznek feltáró munkát a Móra Ferenc Múzeum régészei, akik egy kerékpárút alapozása előtt bukkantak egy különleges temetkezés nyomaira.
Korábban
A lelőhelyen 1955 és 1977 között, vagyis kisebb nagyobb megszakításokkal 22 éven át ásatott a legendás régész, László Gyula. A tekintélyes szakember nevéhez egy „honfoglaláskori falu” feltárása fűződik e területen.
A Vidre-ér partján hosszan elnyúló területen László Gyula idejében - a kora Árpád-kori település mellett - egy bronzkori temető 15 zsugorított csontvázas sírja, 71 urnás temetkezés, 6 szarmata sír és egy nagy kiterjedésű avar kori temető 221 temetkezése került elő. „A lelőhely a hazai régészettudományban a feltárt kör alakú, félig földbe mélyített építményekről híresedett el” – mondja Balogh Csilla, a Móra Ferenc Múzeum régésze, a mostani ásatás vezetője.
A nagy előd ásatása után három évtizeddel a Csongrád és Felgyő között épülő kerékpárút kivitelezési munkálatai kapcsán ismét lehetőség nyílt arra, hogy e nagy kiterjedésű, izgalmas lelőhelyből egy újabb szeletet tárjanak fel a Csongrád megyei régészek. Az ásatás költségeit a Csongrádi Kistérségi Többcélú Társaság fedezi. „A kerékpárút nyomvonalán kb. 5 méter szélességben dolgozunk, s közel 1000 négyzetméter megkutatására van lehetőségünk” - ad tájékoztatást az ásatásvezető.
A humusztakaró eltávolítása után eddig 65 objektum került elő, melyek többsége - gödrök, árkok, házak - az Árpád-korra keltezhetőek. Feltártak a szakemberek két avar kori sírt is; az egyikben közös koporsóban két gyermek feküdt, összefont karokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.