Megújul a 104 éves fürdő
2009. január 21. 12:23 MTI
Várhatóan szeptembertől fogadja ismét a vendégeket Székesfehérváron a 104 éves Árpád-fürdő; az épületet mintegy 700 millió forintért állítják helyre - tájékoztatott a projektvezető.
Korábban
A kagylódíszítésű, kupolás műemlék fürdő tavaly megkezdett rekonstrukciója mintegy 700 millió forintba kerül. A munkálatoknak eddig mintegy 30-40 százalékát végezték el. A munkafázisokról folyamatosan egyeztetni kell a műemlékvédelmi felügyelőséggel, s a kivitelezők csak annak szigorú előírásai szerint dolgozhatnak - mondta el Kovacsics Imre.
A helyreállítás során megőrzik és eredeti szépségében állítják helyre a fürdő hetven fülkéből álló, faragott kabinsorát, a kőkádakat, a díszburkolatokat, stukkókat, de az épületet a 21. század technikájával szerelik fel, s eredeti funkcióit a kor kívánalmainak megfelelő funkciókkal egészítik ki. Az értékek megőrzésére jellemző, hogy még az eredeti kulcscímkék is visszakerülnek a kabinajtókra, ugyanakkor a fülkéket automata elektronikus zárral lehet majd nyitni, csukni. Az eredeti funkciókat pedig a mai kor fürdőkultúrájának megfelelően szaunával, infraszaunával, aromafülkével, jégszobával egészítik ki.
Mivel az épület az 1905. évi avatásától több mint másfél évtizeddel ezelőtti végleges bezárásáig főként közfürdőként működött, azaz tisztálkodásra használták a fürdőszobás lakások általánossá válásáig a székesfehérváriak, kicsi a fürdő befogadóképessége. Ezt az adottságát használják ki vonzerejének növelésére. Mint Kovacsis Imre elmondta, a fürdő a szokott időpontoktól eltérően nyáron zárva lesz, szeptembertől májusig pedig délután 16 órától éjjel 1-2 óráig tart majd nyitva.
Az Árpád-fürdő 2004 óta a Készpénz Csoport tulajdona, akárcsak a fürdőhöz tartozó szálló és uszodaépület, amelyeket ugyancsak megvásárolt a cégcsoport. Az Árpád-fürdő helyreállításával újabb turisztikai vonzerővel gazdagodik Székesfehérvár. Az épület rekonstrukciója egyébként jól illeszkedik a dunántúli megyeszékhely belvárosának rehabilitációs programjába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.