Tito bolondos újévi fejfedői
2008. december 30. 13:41
Hogyan ünnepelte az újévet Josip Broz Tito? címmel fotókiállítást nyitott régi fényképekből Belgrádban a Red Carpet nevű csoport.
Az egykori Jugoszláviában a Köztársaság-, és a Fiatalság Napja után a legnagyobb ünnep az újév várása és köszöntése volt - mondta el újságíróknak Ana Karic, a tárlat kurátora. Hozzátette, hogy a néhai jugoszláv elnök, aki nagy hedonista volt, élvezte az életet, a jó evést és jó ivást, minden alkalommal feledhetetlen ünnepet akart újévre. A főszervező igyekezett is ennek a kívánságnak eleget tenni, s a főszereplő nem volt más, mint bonvivánként maga Josip Broz Tito.
Tito újévkor valamiféle bolondos sapkát vagy kalapot viselt - s mint ez később kiderült - a legnevesebb jugoszláv divattervezők alkották meg az elnöki fejrevalót és az ünnepi öltönyt. Elsődleges szempont volt az extravagancia. Később azután ezt viselte mindenki klasszikus esküvői öltözéknek - jegyezte meg Ana Karic. Külön fejezet a kiállításon Jovanka Broznak, az elnök feleségének öltözéke. A kor legutolsó divatja szerint öltözködött, de gyakran küldte vissza ruháit a készítőnek, mert mindig fölfedezett valami hibát rajtuk.
A fotótárlatból az is kiderül, hogy Jugoszláviában 1949-ben tilos volt a "klerikális" karácsonyt megünnepelni csakúgy, mint a Mikulást, mert a kommunista rendszer szerint az Szent Miklós napja, amely Nyugatról szivárgott be az országba. Eredeti ötlet volt, hogy az újévet, mint a tél legnagyobb ünnepét megszemélyesítették, és nemzeti viseletbe öltöztetett fiatal lánynak ábrázolták - idézte a belgrádi kurátort a dnevnik.hr című honlap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap